Az idei nyaralás előkészítése tulajdonképpen már az előző bejegyzésben leírt Szaloniki úttal elkezdődött, ugyanis az egy jó alkalom volt kipróbálni, hogyan lehet utazni és mozogni Görögországban a járványos időkben. Az elmúlt évek görög nyarai után nem az volt a kérdés, hogy idén hol fogunk nyaralni, hanem az, hogy mikor lehet végre indulni. 2020-ban eltotojáztuk a nyaralást, mert ugyan volt június végén - július elején egy pár hetes ablak, amikor különösebb megkötések nélkül lehetett utazni, mi azonban kivártunk, és végül július második felére a számok annyira romlottak, hogy elvetettük az utazást.
Az idén úgy indultunk el június végén, hogy a főbb paramétereket leszögeztük, a részletkérdéseket pedig nyitva hagytuk. Eldöntöttük, hogy 1-2 nap közelítéssel 3 hétre megyünk két helyszínre: első héten Kefalónia szigetére, majd utána 2 hetet a szokásos Éviára. Semmit nem foglaltunk előre és a pontos útvonal sem volt meg, annyit tudtam, hogy az indulás napján (szombaton) mindenképpen el kellene érjünk Görögországba, hogyha másnap kompozunk, akkor tudjuk kiszámolni a kikötőbe érkezés idejét, az ne függjön egy határátlépés idejétől. Tovább

2020-ban a járvány miatt nem voltunk Görögországban (és máshol sem). Miután idén május 14.-én a görögök megnyitották a határokat, egy hétvégére Anyjával ketten lementünk Szalonikibe (történelme és látnivalók). Csütörtökön hajnalban indultunk, de a tervezett este 7 órához képest 3 órával később, már jócskán sötétben érkeztünk Airbnb-s szállásunkra. A 3 órás késést a Promachonas-i határon töltöttük. Bár minden papírunk rendben volt: személyi, oltási igazolások, Passenger Locator Form, valószínüleg az elöttünk sorakozó autók utasainak legtöbbjének nem, így a sor nagyon lassan haladt.
A pénteki és a szombati napot sétával töltöttük, voltunk a Fehér-toronynál, a várban, a Szent Demeter-bazilikánál, a Bizánci Múzeumban, az Arisztotelész téren és a város híres sugárútjain. Vasárnap délelőtt elautóztunk a Halkidiki-félszigetre, ahol megnéztük a tengerpartot, majd egy esti séta után hétfőn reggel autóba ültünk és hazajöttünk, szerencsére ezúttal minden probléma nélkül léptük át a határokat.
Jó volt újra Görögországban lenni, már nagyon hiányzott.

A képek

Június 15.-én, azaz egy szombat reggel kellett volna induljunk otthonról, de végül csak délben csuktuk be egy hónapra az agyagfalvi ház kapuját. A reggeli induláshoz egy Katerini-i (Görögország) tranzitszállás volt lefoglalva, ráadásul két éjszakára, azonban a fél napos csúszás borította az útitervet. Így végül úgy indultunk el, hogy fogalmunk sem volt, aznap meddig érünk, hol fogunk aludni és mi lesz a további menetrend. Újdonság volt az útvonalon a Zsíl-völgye, korábban soha nem jártunk erre. Sajnos a szép látványt (és az egyébként jó minőségű utat) beárnyékolta egy hatalmas jégeső, majd a szerb határhoz közeledve vetődött fel a gondolat, hogy tegyünk egy kitérőt Székelykevére, ahol 2013-ban, montenegrói utunk alkalmával is megszálltunk – igaz, akkor előre foglaltunk. Szerencsénk volt, kaptunk szállást, és internetet is (ez Szerbiában az elképesztő roaming díjak miatt különösen fontos), így meg tudtuk tervezni a másnapi utat. Katt, ha olvasnád.

Egy rövid videó a hétvégéről.

A tavalyi három hetes nyaralás nekem és Tamásnak két részre oszlott, mert az első hét péntekén ketten autóba ültünk és elmentünk körbejárni a Peloponnészosz-félszigetet. Távollétünk alatt megérkeztek Szöcskéék is Éviára, így miután mi visszaértünk, még kb. 10 napot töltöttünk együtt, többnyire pihenéssel, kisebb kirándulásokkal. (Beszámoló)
A peloponnészoszi körutat megelőzően sokat olvastam a témában (elsősorban internetes fórumokat illetve két könyvet: Szabó Magda – Zeusz küszöbén és Vojáki-Nagy Andrea – Hellász rabságában ). Ezek alapján vállalkoztam arra a lehetetlen feladatra, hogy kiválasszam a látnivalókat, amelyek nekünk a legérdekesebbek lehetnek. Ez azért kivitelezhetetlen, mert a Peloponnészoszt bejárni több hónap sem lenne elegendő – nekünk 5 napunk volt. Végül összegyűjtöttem kb. 8 látnivalót, amelyekről tudtam, hogy nem lesz időnk mind megnézni, de nyitva hagytam a kérdést, hogy majd menet közben döntsük el, mire elég a mi öt napunk.
Most elsősorban a mi úti naplónkat írom meg . Katt, ha olvasnád.

Egy album a hétvégéről...

...és egy videó Tamástól.

Ha már ennyi környezeti adatot mérek és tárolok, ráadásul néhányat már 4 éve, itt az ideje, hogy egy kis statisztikát készítsek belőlük, amúgy is szeretem a számokat. Ugyanakkor a mért adatokat folyamatosan hasonlítom a "hivatalos" adatokhoz (meteoromania.ro, idokep.hu). Nem is annyira a pillanatnyi értékeket, hanem a havi/éves átlagokat, mert ha valamelyik szenzorom nem pontos, akkor az egy havi átlagnál könnyen kiderül. Szerencsére azt derült ki, hogy a mért értékek többnyire egyeznek, az 1-2 kivételt alább fogom részletezni.
Tovább...

Van otthon néhány futó hobbiprojektem, melyek közül egyesek sosem fognak elkészülni, mások részlegesen kész vannak, de még bővíteni kellene (időjárás állomás), és vannak olyanok, melyek elkészültek és megbízhatóan üzemelnek (joghurtkészítő gép). Úgy nézi, ki ez utóbbiak sorába tartozik az a projekt is, amelyet ebben a bejegyzésben írok le.
Folytatás

A sors fintora - vagyis inkább gúnyos vigyora -, hogy alig két nappal azután, hogy az ezelőtti bejegyzésben beígértem a Peloponnészosz-körút leírását, ellopták a laptopomat, melyen az a leírás nagyjából készen volt. Sehol nincs róla mentésem, így most kedvem se sok hozza, hogy elölről kezdjem. Előbb felteszem az idei olasz út képeit, melyről nemrég értünk haza, aztán újra nekifogok annak az öt napnak a beszámolójához.
Mivel az idei őszi vakáció ideje is egyezett a Botiékéval, már korábban eldöntöttük, hogy a tavalyi toszkán út mintájára az idén is eltöltünk egy hetet közösen. A szállást én kerestem és foglaltam az airbnb-n, a helyszín a Comói-tó partján fekvő olasz kisváros, Lenno lett, de a határ közelsége miatt adott volt egy (két-három) svájci kirándulás is. Amekkora szerencsénk volt a tavalyi toszkán ősszel, az idén azt kamatostul megfizettük: az elmúlt évek egyik legnagyobb vihara pusztított Olaszországban ott-tartózkodásunk hete alatt. Szerencsére mi ebből csak annyit érzékeltünk, hogy mindegyre esett az eső, főleg az első két napon, amikor csak egy pár rövid sétára és kávézni mentünk ki a házból.
Kedden aztán végre komozdultunk, és miután Comóban pótoltuk autónk hiányzó oldalüvegét (melynek hiánya szoros összefüggésben áll az első bekezdésben említett laptophiánnyal...), meglátogattuk Luganót, szerdán pedig Monzát és Milánót. Csütörtökön újra Svájc volt a célpont, pénteken pedig a Comói-tó partját néztük meg közelebbről - ha már ott laktunk.
Bár az időjárás nem igazán kedvezett, azért sikerült sok szépet látni, ezekből egy album sok képaláírással az alábbi képre kattintva böngészhető.

Egy kis színház, egy pár fénykép...

...és egy videó.

Ez csak egy figyelmeztetés magamnak, hogy még adós vagyok az öt napos nyári peloponnészoszi körútunk leírásával (a leírás megvan, a fotókat kell kiválogatni és megszerkeszteni).

Idén április negyedikén levelet írtam görög szállásadónknak, akinél '16-ban és '17-ben laktunk. Leírtam, hogy úgy döntöttünk, újra Éviára mennénk, de ezúttal három teljes hétre, és hogy ebből két hétre a Szőcs család is jönne velünk. Magamban két hetet adtam a válaszidőre, azonban ez túlzott optimizmusnak bizonyult, mert egész áprilisban nem történt semmi. Ezután újraküldtem a levelet, majd próbálkoztam SMS-ben is, eredménytelenül. Kétségbeesésemben telefonon is felhívtam Kiriosz Goudast, akiről tudni kell, hogy elsősorban görögül beszél, de erősen bíztam benne, hogy az "email" szó van annyira internacionális, hogyha azt sokszor ismétlem, hatásos lesz. Minden bizonnyal az is volt, mert "Ok"-val válaszolt a telefonban, ezért május nyolcadikán már a harmadik alkalommal küldtem el a levelet, amiben jeleztem, hogy június 24.-én, vasárnap érkeznénk, melyik lakrészt szeretnénk, satöbbi. Választ természetesen azóta sem kaptam, de ettől mi még 6 héttel később, szombaton reggel elindultunk Szerbián és Észak-Macedónián keresztül Görögországba. Korábban sosem voltunk ezen az útvonalon (bár az első fele megegyezett a 2013-as montenegróival). Az út nekem és a családnak is tetszett, az autópályán mindenhol jól lehetett haladni, és kora estére tranzit szálláshelyünkre, Szkopjébe értünk. Másnap, már az Éviára tartó kompon megszólalt a telefonom, hallottam, hogy ifj. Goudas (szállásadónk fia) hív, aki amúgy jól beszél angolul és természetesen hangon közölte, hogy akkor a megbeszéltek szerint ma délután várnak a szálláson ☺
Tovább...

Egy teljesen ártatlan messengeres csevegés során Barni megjegyezte, hogy beszélték Kutyával: jó lenne valamilyen formában összehozni egy gombfocizást. Mindez 2017 februárjában volt, és innentől számolva egy hónap múlva elkészült a gyerekkori pályáinkra erősen hasonlító (de annál valamivel nagyobb) gombfocipálya. Illetve pályák, mert rögtön sorozatgyártással indítottunk, és két pálya készült. Nagyjából 25 éve gombfociztunk utoljára, de innentől kezdve a régi gombfocis társaság itthoni része (Dzsingó, Kutya, Szöcske és én) péntekenként összejöttünk 1-1 mini bajnokságra, majd október közepén sor került az Első Komoly Bajnokságra (1KB) is, ekkor ugyanis Barni is hazalátogatott Németországból. Az 1KB utáni esti sörözgetés közben megint egy teljesen ártatlan kérdés érkezett Barnitól: milyen lenne ha a Második Komoly Bajnokságot (2KB) nála rendeznénk meg Hanauban, Németországban, összekötve egy Bundesliga meccslátogatással is...
Tényleg kimentünk Németországba gombfocizni? Katt!