Június 15.-én, azaz egy szombat reggel kellett volna induljunk otthonról, de végül csak délben csuktuk be egy hónapra az agyagfalvi ház kapuját. A reggeli induláshoz egy Katerini-i (Görögország) tranzitszállás volt lefoglalva, ráadásul két éjszakára, azonban a fél napos csúszás borította az útitervet. Így végül úgy indultunk el, hogy fogalmunk sem volt, aznap meddig érünk, hol fogunk aludni és mi lesz a további menetrend. Újdonság volt az útvonalon a Zsíl-völgye, korábban soha nem jártunk erre. Sajnos a szép látványt (és az egyébként jó minőségű utat) beárnyékolta egy hatalmas jégeső, majd a szerb határhoz közeledve vetődött fel a gondolat, hogy tegyünk egy kitérőt Székelykevére, ahol 2013-ban, montenegrói utunk alkalmával is megszálltunk – igaz, akkor előre foglaltunk. Szerencsénk volt, kaptunk szállást, és internetet is (ez Szerbiában az elképesztő roaming díjak miatt különösen fontos), így meg tudtuk tervezni a másnapi utat. Katt, ha olvasnád.
A tavalyi három hetes nyaralás nekem és Tamásnak két részre oszlott, mert az első
hét péntekén ketten autóba ültünk és elmentünk körbejárni a
Peloponnészosz-félszigetet. Távollétünk alatt megérkeztek Szöcskéék is
Éviára, így miután mi visszaértünk, még kb. 10 napot töltöttünk együtt,
többnyire pihenéssel, kisebb kirándulásokkal. (Beszámoló)
A peloponnészoszi körutat megelőzően sokat olvastam a témában (elsősorban
internetes fórumokat illetve két könyvet: Szabó Magda – Zeusz küszöbén és Vojáki-Nagy
Andrea – Hellász rabságában ). Ezek alapján vállalkoztam arra a lehetetlen
feladatra, hogy kiválasszam a látnivalókat, amelyek nekünk a
legérdekesebbek lehetnek. Ez azért kivitelezhetetlen, mert a Peloponnészoszt
bejárni több hónap sem lenne elegendő – nekünk 5 napunk volt. Végül
összegyűjtöttem kb. 8 látnivalót, amelyekről tudtam, hogy nem lesz időnk
mind megnézni, de nyitva hagytam a kérdést, hogy majd menet közben döntsük
el, mire elég a mi öt napunk.
Most elsősorban a mi úti naplónkat írom meg . Katt, ha olvasnád.
Egy album a hétvégéről...
...és egy videó Tamástól.
Ha már ennyi környezeti adatot mérek és tárolok, ráadásul néhányat már 4
éve, itt az ideje, hogy egy kis statisztikát készítsek belőlük, amúgy is
szeretem a számokat. Ugyanakkor a mért adatokat folyamatosan hasonlítom a
"hivatalos" adatokhoz (meteoromania.ro, idokep.hu). Nem is annyira a
pillanatnyi értékeket, hanem a havi/éves átlagokat, mert ha valamelyik
szenzorom nem pontos, akkor az egy havi átlagnál könnyen kiderül.
Szerencsére azt derült ki, hogy a mért értékek többnyire egyeznek, az 1-2
kivételt alább fogom részletezni.
Tovább...
Van otthon néhány futó hobbiprojektem, melyek közül egyesek sosem fognak
elkészülni, mások részlegesen kész vannak, de még bővíteni kellene
(időjárás állomás), és vannak olyanok, melyek elkészültek és megbízhatóan
üzemelnek (joghurtkészítő gép). Úgy nézi, ki ez utóbbiak sorába tartozik az a projekt is,
amelyet ebben a bejegyzésben írok le.
Folytatás
A sors fintora - vagyis inkább gúnyos vigyora -, hogy alig két nappal
azután, hogy az ezelőtti bejegyzésben beígértem a Peloponnészosz-körút
leírását, ellopták a laptopomat, melyen az a leírás nagyjából készen volt.
Sehol nincs róla mentésem, így most kedvem se sok hozza, hogy elölről
kezdjem. Előbb felteszem az idei olasz út képeit, melyről nemrég értünk
haza, aztán újra nekifogok annak az öt napnak a beszámolójához.
Mivel az idei őszi vakáció ideje is egyezett a Botiékéval, már korábban
eldöntöttük, hogy a tavalyi toszkán út mintájára az idén is eltöltünk egy
hetet közösen. A szállást én kerestem és foglaltam az airbnb-n, a helyszín a
Comói-tó partján fekvő olasz kisváros, Lenno lett, de a határ
közelsége miatt adott volt egy (két-három) svájci kirándulás is. Amekkora
szerencsénk volt a tavalyi toszkán ősszel, az idén azt kamatostul
megfizettük: az elmúlt évek egyik legnagyobb vihara pusztított
Olaszországban ott-tartózkodásunk hete alatt. Szerencsére mi ebből csak annyit
érzékeltünk, hogy mindegyre esett az eső, főleg az első két napon, amikor
csak egy pár rövid sétára és kávézni mentünk ki a házból.
Kedden aztán végre komozdultunk, és miután Comóban pótoltuk autónk hiányzó
oldalüvegét (melynek hiánya szoros összefüggésben áll az első bekezdésben
említett laptophiánnyal...), meglátogattuk Luganót, szerdán pedig Monzát és
Milánót. Csütörtökön újra Svájc volt a célpont, pénteken pedig a Comói-tó
partját néztük meg közelebbről - ha már ott laktunk.
Bár az időjárás nem igazán kedvezett, azért sikerült sok szépet látni,
ezekből egy album sok képaláírással az alábbi képre kattintva böngészhető.
Egy kis színház, egy pár fénykép...
...és egy videó.
Ez csak egy figyelmeztetés magamnak, hogy még adós vagyok az öt napos nyári
peloponnészoszi körútunk leírásával (a leírás megvan, a fotókat kell
kiválogatni és megszerkeszteni).
Idén április negyedikén levelet írtam görög szállásadónknak, akinél '16-ban
és '17-ben laktunk. Leírtam, hogy úgy döntöttünk, újra Éviára mennénk, de
ezúttal három teljes hétre, és hogy ebből két hétre a Szőcs család is jönne
velünk. Magamban két hetet adtam a válaszidőre, azonban ez túlzott
optimizmusnak bizonyult, mert egész áprilisban nem történt semmi. Ezután
újraküldtem a levelet, majd próbálkoztam SMS-ben is, eredménytelenül.
Kétségbeesésemben telefonon is felhívtam Kiriosz Goudast, akiről tudni kell,
hogy elsősorban görögül beszél, de erősen bíztam benne, hogy az "email" szó
van annyira internacionális, hogyha azt sokszor ismétlem, hatásos lesz.
Minden bizonnyal az is volt, mert "Ok"-val válaszolt a telefonban, ezért
május nyolcadikán már a harmadik alkalommal küldtem el a levelet, amiben
jeleztem, hogy június 24.-én, vasárnap érkeznénk, melyik lakrészt
szeretnénk, satöbbi. Választ természetesen azóta sem kaptam, de ettől mi még
6 héttel később, szombaton reggel elindultunk Szerbián és Észak-Macedónián
keresztül Görögországba. Korábban sosem voltunk ezen az útvonalon (bár az
első fele megegyezett a 2013-as montenegróival). Az út nekem és a
családnak is tetszett, az autópályán mindenhol jól lehetett haladni, és kora
estére tranzit szálláshelyünkre, Szkopjébe értünk. Másnap, már az Éviára
tartó kompon megszólalt a telefonom, hallottam, hogy ifj. Goudas
(szállásadónk fia) hív, aki amúgy jól beszél angolul és természetesen hangon
közölte, hogy akkor a megbeszéltek szerint ma délután várnak a szálláson
☺
Tovább...
Egy teljesen ártatlan messengeres csevegés során Barni megjegyezte, hogy
beszélték Kutyával: jó lenne valamilyen formában összehozni egy
gombfocizást. Mindez 2017 februárjában volt, és innentől számolva egy hónap
múlva elkészült a gyerekkori pályáinkra erősen hasonlító (de annál valamivel
nagyobb) gombfocipálya. Illetve pályák, mert rögtön sorozatgyártással indítottunk,
és két pálya készült. Nagyjából 25 éve gombfociztunk utoljára, de innentől
kezdve a régi gombfocis társaság itthoni része (Dzsingó,
Kutya, Szöcske és én) péntekenként összejöttünk 1-1 mini bajnokságra, majd
október közepén sor került az Első Komoly Bajnokságra (1KB) is, ekkor ugyanis
Barni is hazalátogatott Németországból. Az 1KB utáni esti sörözgetés közben
megint egy teljesen ártatlan kérdés érkezett Barnitól: milyen lenne ha
a Második Komoly Bajnokságot (2KB) nála rendeznénk meg Hanauban,
Németországban, összekötve egy Bundesliga meccslátogatással is...
Tényleg kimentünk Németországba gombfocizni? Katt!
Már lassan egy éve tervezem az alapszintű időjárás
állomásom bővítését további szenzorokkal. Tavaly áprilisban vásároltam
Ebayen Bulgáriából két darab infrahőmérőt. Az infrahőmérő lényege, hogy
érintés nélkül is képes a céltárgy hőmérsékletének mérésére - ismerős lehet
az infra lázmérő, amely a homlokra vagy fülbe irányítva viszonylag
pontosan és gyorsan méri a test hőmérsékletét. A működési elve
leegyszerűsítve azon alapul, hogy minden anyag infravörös sugárzást bocsájt
ki, ami egyenesen arányos az anyag hőmérsékletével. De mire jó ez időjárás
észlelésben?
Tovább a válaszhoz