Útfélen, úton

Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.

www.fuley.ro

2010 Január havi bejegyzések:
Autózások Agyagfalva környékén, 2009-2010 Szilveszter
2010 Január 1, Péntek

Sajnos az autóval (pontosabban a motorjával) több gond van, mint azt vásárláskor remélni mertem, így az elmúlt hónapokat a Feroza szervízben töltötte, részletek a szervízkönyvben. Az autó most bejáratós, így igazán kemény terepen még nem lehet kipróbálni. A szilvesztert nálunk töltötték Péterék, és az óév utolsó valamint az újév első napján Péterrel elindultunk Agyagfalváról kicsit bejárni a környéket, illetve a szebeni tévéadótorny vételét kipróbálni. Az idő leginkább ősziesnek mondható, a hó gyakorlatilag mind el volt olvadva, esett az eső, és mindenhol óriási volt a sár. Szerencsére indulás előtt feltettük a terepgumikat.
Csütörtökön Székelyderzs irányába indultunk, rátaláltunk a Bögöz - Derzs közt levő útra, amit az orosz térképen már rég láttam, de még nem jártam rajta. Derzsből a szokásos Muzsnán átvezető útvonalon tértünk haza.
Pénteken a sükői kilátó volt a cél, szintén szétázott talajon mentünk fel, a terepgumik nagyon jó szolgálatot tettek. Mikor indultunk volna vissza a kilátótól, észrevettük, hogy jobb-hátsó defektünk van, a kereket felpumpáltuk, és úgy jöttünk haza, egy eddig nem ismert, Vágás fele vezető, könnyen autózható úton.

A kép még korábban készült, Karácsony másodnapján Eduárddal kimentünk vízért a szencsedi forráshoz.

Nem ez volt életem legizgalmasabb autózása, de jó volt végre kimozdulni egy kicsit, és mind a két nap mentünk olyan útvonalon, amit még nem ismertem.
További részletek és 9 fotó, valaming egy GPS log.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: derzs, feroza, péter, sükő.

Füley István 2007-2022
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen