Terepjárózni lehet „csak úgy”, hogy kimegyünk a város (falu, erdő, stb.) szélére, és ott dagonyázunk, borogatjuk az autót, stb. Ezt a sportot én nem űzöm, de youtube-on jó nézettséget, szervizben pedig magas számlát lehet elérni vele. Vagy lehet úgy, hogy elindulunk egy kirándulásra, amikor valahonnan valahova szeretnénk eljutni, lehetőleg terepjáróval járható utakon. Én ezt szoktam tenni, és ilyenkor jön jól a műholdas navigáció.
Manapság majdnem minden autóban van „navi”, akár gyári, akár utólagosan beépített, sőt egyre gyakoribb, hogy okostelefonokat, tableteket használunk erre a célra. Amíg az ember épített úton közlekedik, addig a legnagyobb segítséget az iGo és társai jelentik: ezek a programok a vektoriális térképadatbázisuk alapján tökéletesen (pontosabban: legjobb tudásuk szerint) elnavigálnak egy adott címre. Útközben képesek nekünk a közelben található benzinkutat, éttermet, satöbbit keresni és számos egyéb kiegészítő szolgáltatást nyújtanak.
Tovább

Többször megkérdik tőlem, és nem értik: "Te elmentél 2000 kilométerre, hogy 24 órán keresztül nézzed, hogy mennek az autók körbe-körbe?"
Erre nehéz válaszolni, de röviden: nem, nem ezért mentem.

Aki szereti az autósportot, az tudja, hogy ez a legnehezebb hosszútávú autóverseny, a világ egyik leghíresebb versenypályáján, amelynek nyomvonala az elmúlt több, mint 80 évben (!) alig változott. Manapság az autóversenyek egyre biztonságosabbak, és ezzel együtt egyre sterilebbek lesznek. A Formula 1-ben minden évben kitalálnak újdonságokat, hogy a versenyeket izgalmasabbá tegyék, eközben az autók lassan távirányítású robotok lesznek, ahol a pilóták szerepe egyre kisebb. A rali vb-n elfogytak a csapatok, és 3-4 ember statisztál évről-évre egy ember és egy autó győzelméhez. A wtcc szép reményekkel indult, de itt is hamar kiderült, hogy a gyári csapatoknak nem igazán éri meg nevezni, és lassan innen is kihátrálnak a gyárak.

A Nürburgring és az ottani 24 órás verseny egy élő legenda. Az autógyárak egymást túllicitálva (és mondjuk ki: pénzt nem sajnálva) fejlesztik prototípusaikat erre a versenyre. Óriási presztízscsata ez, elsősorban Németországban, közvetetten egész Európában.
Mindezt tévében nézni, vagy az interneten követni akár izgalmas is lehet, azonban nagyon száraz. Képeket látunk, számokat böngészünk, miközben nem jön át a verseny hangulata.

Péntek éjjel kiülni egy üveg sörrel az üres lelátóra, és lenézni a csendes pályára, ahol másnap 200 autó kergeti egymást körbe, veszettül harcolva a másodpercekért egy olyan pályán, ahol egy mai F1-es autó végig sem tudna menni, ahol egy átlag versenyautó néhány kör alatt szétesne, mindezt 24 órán keresztül, megtéve több, mint 4000 kilométert - erről szól ez a verseny.
Másnap este kiülni ugyanoda, és nézni az egymásután felvillanó autókat, hallgatni a nagy motorok ordítását (R8, M3 GT), lövöldözését (Porsche), vartyogását (SLS AMG, Z4), süvítését (Lexus LFA) vagy csendes suhanását (Aston) - erről szól ez a verseny. Oldalakat lehetne írni az érzésekről, amik egy ilyen hétvége alatt hatalmába kerítik az embert, de a hangokat, fényeket, szagokat, arcokat nem lehet betűkkel közvetíteni.
Kétszáztíz autó rajtol el, amint ez a több tízezer lóerő egyszerre elszabadul - ezt egyetlen 3D-s dolby surround-os tévé sem tudja közvetíteni. Hogy tudnám leírni a pillanatot, mikor a dobogós helyen álló Merci fiatal pilótája a verseny 23. órájában a box falának dőlve sír az elromlott autó mellett? A verseny közben szerelő rivális csapatok egymást segítik, és a másiknak tapsolva örülnek, ha az vissza tudja küldeni a pályára a megjavított autót - ismeretlen képek ezek egy modern autóversenyen.

Ez a verseny egy ittfelejtett része az autóversenyek történelmének. Ott kell lenni, és megtapasztalni mindazt, amiről azt gondoljuk, hogy már nem létezik, eltűnt a modern kor takarékos-biztonságos-műanyag forgatagában.
Nem tűnt el, ott van a Nürburgringen. Ezért mentem oda.

Nem tudom szó nélkül hagyni a Dakar elvesztését. Mint már sok éve annyiszor, most is nagyon készültem a verseny követésére interneten, műholdas átjátszókon, stb. Évről évre örömmel tapasztaltam, hogy egyre inkább „élőben” lehetett követni a versenyt. Végül a verseny annyira népszerű lett, most már egyeseknek megéri, hogy ezen keresztül hívják fel magukra a figyelmet, és így egy Dakarral is szegényebbek lettünk :( Akkor inkább legyen naponta csak egy pár mondatos hír, de hagyjuk a fiúkat versenyezni.