Útfélen, úton

Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.

www.fuley.ro

2021 Július havi bejegyzések:
1 hét Kefalónia, 2 hét Évia
2021 Július 21, Szerda

Az idei nyaralás előkészítése tulajdonképpen már az előző bejegyzésben leírt Szaloniki úttal elkezdődött, ugyanis az egy jó alkalom volt kipróbálni, hogyan lehet utazni és mozogni Görögországban a járványos időkben. Az elmúlt évek görög nyarai után nem az volt a kérdés, hogy idén hol fogunk nyaralni, hanem az, hogy mikor lehet végre indulni. 2020-ban eltotojáztuk a nyaralást, mert ugyan volt június végén - július elején egy pár hetes ablak, amikor különösebb megkötések nélkül lehetett utazni, mi azonban kivártunk, és végül július második felére a számok annyira romlottak, hogy elvetettük az utazást.
Az idén úgy indultunk el június végén, hogy a főbb paramétereket leszögeztük, a részletkérdéseket pedig nyitva hagytuk. Eldöntöttük, hogy 1-2 nap közelítéssel 3 hétre megyünk két helyszínre: első héten Kefalónia szigetére, majd utána 2 hetet a szokásos Éviára. Semmit nem foglaltunk előre és a pontos útvonal sem volt meg, annyit tudtam, hogy az indulás napján (szombaton) mindenképpen el kellene érjünk Görögországba, hogyha másnap kompozunk, akkor tudjuk kiszámolni a kikötőbe érkezés idejét, az ne függjön egy határátlépés idejétől. Tovább

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: család, duster, görögország.

Füley István 2007-2018
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen