Útfélen, úton

Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.

www.fuley.ro

2011 Május havi bejegyzések:
Hármasban Varságon
2011 Május 31, Kedd

Szombat reggel meglepően korán (10 körül) indultunk hármasban Varságra két céllal: vízért és gombáért. A két útitársam Tamás és Horváth Úr (Csaba) volt.
Előbb kimentünk a házunkkal szemben található dombra, ahol évek óta szoktam szegfűgombát szedni , de most nem találtunk semmit. Igaz, hogy mivel az idő szorított, elég hamar fel is adtuk, és indultunk a szokásos helyre vízért.
Jézus-kútjától egy Csaba és a térkép által sejtett úton átmentünk Tisztásra, az Éváék házához. Csaba ezen az útvonalon járt korábban (mikor gyalog átjöttek Évával a mi házunkhoz), és szerinte autóval is járható az út, ráadásul a térképen is egy elég bíztató, vastag, fekete vonal volt rajzolva. Végülis 1-2 nehezebb (de rövid) szakaszt leszámítva tényleg gond nélkül át lehetett menni, és ennyi terepezés kellett már nekem is meg az autónak is, bár én a térképrajzoló helyében kicsit jobban meghegyeztem volna a ceruzát :)
Az Éváék házának kertjében végre találtunk gombát is - pontosabban Csaba, mert Tamás és én csak a szemünket meresztettük, de nem vettük észre az árnyas, magas fűben megbúvó májusi pereszkét.
Jó kis kirándulás volt, hiányzott már egy kis kiruccanás, fotók csak korlátozott számban készültek.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: csaba, feroza, tamás, varság.

Füley István 2007-2018
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen