Útfélen, úton

Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.

www.fuley.ro

1 hónap görög földön, 2019
2020 Június 9, Kedd

Június 15.-én, azaz egy szombat reggel kellett volna induljunk otthonról, de végül csak délben csuktuk be egy hónapra az agyagfalvi ház kapuját. A reggeli induláshoz egy Katerini-i (Görögország) tranzitszállás volt lefoglalva, ráadásul két éjszakára, azonban a fél napos csúszás borította az útitervet. Így végül úgy indultunk el, hogy fogalmunk sem volt, aznap meddig érünk, hol fogunk aludni és mi lesz a további menetrend. Újdonság volt az útvonalon a Zsíl-völgye, korábban soha nem jártunk erre. Sajnos a szép látványt (és az egyébként jó minőségű utat) beárnyékolta egy hatalmas jégeső, majd a szerb határhoz közeledve vetődött fel a gondolat, hogy tegyünk egy kitérőt Székelykevére, ahol 2013-ban, montenegrói utunk alkalmával is megszálltunk – igaz, akkor előre foglaltunk. Szerencsénk volt, kaptunk szállást, és internetet is (ez Szerbiában az elképesztő roaming díjak miatt különösen fontos), így meg tudtuk tervezni a másnapi utat.
Athén közvetlen közelében 2 kikötő van. Az első, amelyet mindenki ismer, Pireusz (egy mellékszál: már többnyire kínai tulajdonban van). A mi vasárnapi úti célunk a másik kikötő volt, az Attikai-félsziget keleti partján fekvő Rafina, ahonnan a Kükládok szigeteire indulnak a kompok. Székelykevéről több, mint 1000 km-es út várt ránk. Szerbián és Macedónián gyakorlatilag megállás nélkül autóztunk végig, majd kiérve a görög tengerpartra, Leptokarya városában álltunk meg egy gyors ebédre, majd este 9 körül érkeztünk meg Rafina-ba, ami bár vagy 30 kilométerre van Athéntől, de gyakorlatilag egybeépült vele. A szállásunk egy elég különleges, nehezen megközelíthető külvárosi részen volt, zegzugos, aszfalt nélküli utcákon mentünk kb. fél órát, de végül egy nagyon kedves család várt ránk, akikről kiderült, hogy mi voltunk az első vendégeik. Este tettünk egy sétát a tengerparton, majd másnap kora reggel indultunk a komphoz.
Sokan mondják, hogy Görögországnak ezer arca van, és ezt mi is tapasztaljuk minden évben, valahányszor egy új helyre látogatunk el. A Kükládok egy szigetcsoport az Égei-tengeren, ismertebb szigetei Mikonosz, Naxos és Szántoríni. Általában, ha valaki Görögországot, az ottani érzést és tájat szeretné egyetlen képpel bemutatni, akkor a Kükládokon készült képet használ, rajta a hófehér épületekkel, kék tetőkkel és a még kékebb tengerrel, háttérben a kopár tájjal (itt készült az a hírhedt Lidl katalógus-fotó is, amelyről leretusálták a keresztet).


"Lopott" kép Szántoriniről, de az album saját.

Én is tudtam, hogy el kell jussunk ide, évek óta olvasom a beszámolókat a Kükládokról, illetve barátaink is áradoztak náxoszi nyaralásuk után. Hogy melyik sziget legyen, azt hosszú fejtörés után sikerült eldönteni. Startból kiestek a reptérrel rendelkező szigetek, mert ezeken általában nagyobb a zsúfoltság és a szállások/szolgáltatások árai is magasabbak, mint a kevésbé forgalmas helyeken. Az is fontos volt, hogy ne kelljen fél napot kompozni a szigetig. Így lett végül a célpont Tinosz, amely ugyan a görögök számára közismert zarándokhely (Panagia Evangelistria-székesegyház), külföldi turisták körében azonban kevésbé „felkapott”. Azaz pont olyan hely, amilyent kerestünk.
Rafinából reggel fél nyolckor indult a kompunk (jegyár egy irányban: két felnőtt + két gyerek + autó kb. 140 eur). Tinosz a második kikötő Androsz után, nagyjából 4 óra az út, így nem sokkal 11 óra után hajtottunk le a kompról. A szigetre érve valóban mellbe vágott a kükládi hangulat, a sok hófehér épület, a kopár domboldalak és a kéklő tenger. Mielőtt azonban ezt felhőtlenül élvezni tudtuk volna, volt még egy feladatunk, ugyanis úgy érkeztünk a szigetre, hogy egyáltalán nem volt szállásunk foglalva. Korábban nézegettem néhány szállást, így nagyjából képben voltam, hogy a sziget mely részén érdemes próbálkozni, de úgy voltam vele, hogy június közepén még biztos „üres” a sziget, így könnyedén fogunk kedvünkre való szállást találni. Nagyjából két órával az érkezésünk után ez már nem tűnt egy nyertes ötletnek, mivel kiderült, hogy a sziget valóban üres, mégpedig annyira, hogy a legtöbb szállás is zárva van, azok tulajdonosai pedig például athéni lakásukban várják, hogy foglalás érkezzen. És végül, mint már annyiszor Görögországban, mégis sikerült. Miután 3-4 szállást megnéztünk belülről is, és sorra elvetettük őket, mert nem tetszett a hely vagy az ára, egy kisebb apartmancsoport előtt sétáltunk el, ami szemmel láthatólag nyitva volt, de annyira jól nézett ki, hogy talán magunktól be se mentünk volna („biztos drága”), de a tulajdonos behívott és mutatott nekünk egy olyan apartmant, ami minden szempontból megfelelt, és amiről kiderült, hogy eddigi összes görögországi nyaralásunk legszebb szállása volt. Az albumban megpróbálom 2-3 fotóval bemutatni. Az egyetlen gond az volt, hogy mi legalább 10 napra terveztünk maradni, a szállás azonban csak 4 éjszakára volt szabad, de a tulaj segítségével a szomszédban kaptunk szállást a hátralevő időre.
Tinosz annyira más, mint a korábban megismert görög tájak, mintha egy másik kontinensen lenne. Hagyományos értelemben vett növényzet alig van, az egész szigeten nincsenek fák, csak a vakító fehérség, sziklák, elszórtan házak és a közöttük kanyargó kis szerpentines utak. Az emberek legtöbbje csak görögül tud, de nagyon barátságosak és segítőkészek. Körülbelül 4-5 napja lehettünk a szigeten, mikor egyik reggel megálltunk a „pékségünknél” friss kenyérért. Vásárlás közben az eladónővel beszélgettünk, aki pár szót tudott angolul és a különböző kenyérfélékről kérdeztem, majd egyszer csak megjelent a pék, és az egyik kenyérről hosszas előadást tartott nekünk – görögül :) Ebből persze eleinte semmit nem értettünk, de végül rájöttünk, hogy ez egy kovászos kenyér, amihez a pékség saját kovászát használja – természetesen ezután már csak azt a kenyeret vettük. Ezt a kis történetet csak azért írtam le, mert talán érzékelteti az emberek közvetlenségét és barátságosságát.
Tinoszi ottlétünk első hetén nagyon szép idő volt, lehetett fürdeni, illetve esténként sétáltunk a szállásunktól kb. 10 percre levő „fővárosban”, ahol a már említett székesegyház is található. Tettünk kisebb kirándulásokat a környéken, illetve Tamással ketten gyalogtúráztunk, majd a második hét elején áthajóztunk egy napra Mikonosz-szigetre. Mikonosz a Kükládok egyik “legmenőbb” helye, tele rengeteg méregdrága étteremmel, üzlettel, butikkal és sok hangulatos kis utcácskával, szélmalmokkal és kávézókkal. No meg ott van a helyi nevezetesség Petros, a pelikán, aki teljesen otthonosan mozog Mikonosz utcáin az emberek között. Soha nem jártam még ilyen drága helyen, kicsit idegenként is éreztük magunkat, de azt a néhány órát mindenképpen megérte ott eltölteni.
Másnap megérkezett a Meltemi. A Meltemi egy északról fújó nagyon erős, száraz szél, ami általában május közepétől szeptember közepéig jelentkezik az Égei-tengeren változó intenzitással és gyakorisággal. Mi sajnos 4 napon keresztül a legjavát kaptuk, még a helyiek szerint is szokatlan volt az erőssége és főleg az, hogy egyáltalán nem hagyott alább, éjjel-nappal fújt, de úgy, hogy kukákat, napernyőket borogatott fel, vitt magával. Egyedül a város szűk utcáin, az épületek között voltunk védve, máshol mindenhol egyformán fújt, miközben tűzött a nap és a hőmérséklet 35 fok körül volt. Ezeken a napokon fürdeni már lehetetlen volt, ezért inkább kirándulásokat tettünk a sziget távolabb eső részeire, kacskaringós hegyi utakon autóztunk és néha megálltunk 1-1 frappéra, fagyira vagy fényképre – nem vesztek kárba ezek a napok sem.
Tinoszról való távozásunkra is rányomta bélyegét a Meltemi, mert kérdéses volt, hogy lesz-e kompjárat az erős szélben, de végül jött a komp, és többszöri próbálkozás után sikerült kikötnie, majd egy kalandos androszi megálló után szerencsésen visszaértünk Rafinába. Onnan azonnal indultunk Éviára, a „megszokott” helyünkre, ahol az elmúlt három nyaralásunk jó részét is töltöttük. Mivel már negyedik éve mentünk vissza ugyanarra a helyre, nem fogom részletesen leírni az ott töltött két hetünket, mert túl sok újdonság nem történt, leszámítva, hogy felfedeztünk 2-3 új partszakaszt és közben újra rájöttünk, hogy mennyire szeretünk ott lenni. Annyira, hogyha módunk lesz rá, még visszamegyünk.


Fotóalbum:

Leütés szám: 9596
Kulcsszavak: család, görögország.

Komment hozzaadása

Név
Email cím
Komment szövege

A komment küldéséhez mindhárom mező kitöltése szükséges, de az email cím nem lesz megjelenítve.

Füley István 2007-2018
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen