Útfélen, úton

Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.

www.fuley.ro

2023 Augusztus havi bejegyzések:
Európa-körút 2023 nyarán
2023 Augusztus 17, Csütörtök

Ennyi variálás, ötletelés talán még egyik kirándulásunk előtt sem volt, mint az idén. Az alapfelállás az volt, hogy a Tamás abszolváló vizsgája miatt (ami csak július 21.-én végződött az iratkozással) az idei célpont nem Görögország lesz. Görögországban a két legzsúfoltabb és legmelegebb hónap a július és az augusztus, ezen belül pedig július második fele és az augusztus 15 körüli hetek. Én szerettem volna egy körutat tenni északi irányba, de az hamar világos lett, hogy egy skandináv túra 2 hét alatt nem megoldható - hacsak nem azzal töltjük minden napunkat, hogy egész nap autózunk. Ezután következett a Balti-államok ötlet, amelynek célja és fordulópontja Észtország lett volna. Július közepén azzal kellett szembesüljek, hogy az általunk preferált időponthoz képest (július vége és augusztus eleje) túl későn kezdtem szállást keresni. Néhány napig nézegettem Dániát is, mint lehetséges célpontot, azonban a szállások miatt ezt az ötletet is elvetettem és elővettem egy régebbi tervet. Tovább...

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: belgium, család, duster, franciaország, lengyelország, németország.

Füley István 2007-2022
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen