Vannak dolgok, amiket az ember ki kell pipáljon életében. Mindenkinek más van a kipipálandók listáján, az enyémen ott volt, hogy egyszer szeretném vezetni minden terepjáró ősét, egy Land Rover Defendert (vagy ez a Jeep? ebbe most ne menjünk bele).
Nos, nekem két héttel ezelőtt (pontos dátum: 2012 december 2, vasárnap - igen, azóta adós vagyok ezzel a bejegyzéssel) megadatott. Lacika, mint kiderült, már régóta szemezett egy ilyen autóval, ennek pedig az lett a vége, hogy november végén vett egyet.
Igen, egy Defendert. A vasárnapi kirándulás célja és útvonala számomra ezúttal teljesen másodlagos volt. Hogy miért akartuk elhúzni azt a házat, az a fényképalbumból se fog kiderülni, és az se, hogy hol vettük azt a finom házisajtot, ami otthon nagyon pozitív fogadtatásban részesült. A lényeg az autó volt, ami minden szempontból meglepett.
Azt sokan sok helyen leírták, és nagyon nagy igazság, hogy egy autó minél jobb terepen, annál több kompromisszumot követel épített úton, és fordítva. Nos, a Defender nagyon jó terepjáró. Nagyon-nagyon jó. Ennek megfelelően kissé ügyetlenül és zajosan viseli az országutat, de amint eltűnik az aszfalt a kereke alól, egyből megváltozik a kép. Magabiztosan megy fel a meredek, sáros csapáson, meg sem kottyannak neki a mély gödrök, vízmosások - élményszerű az a könnyedség, amivel átmegy mindenen. A 2.5 literes, öthengeres dízel hangja és ereje tökéletes társ a terepen.
Köszönöm, Lacika a lehetőséget, remélem, lesz még jónéhány alkalmunk megsétáltatni az autó(ka)t.