Útfélen, úton

Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.

www.fuley.ro

Bejegyzések "oroszhegy" kulcsszóval:
Kirándulások - 2013 március
2013 Május 28, Kedd

Március elején volt még, hogy Lacika felhívott telefonon: próbáljuk ki a Defendert hóban. Hárman indultunk a próbára: Lacika, Tamás és én. Előbb a szencsedi úton levő forráshoz mentünk ki, majd onnan Oroszhegyre és a kilátóhoz. Az oroszhegyi kilátótól a Pléhkrisztushoz szerettünk volna jutni, de ezt sikerült megakadályoznom :) Egy darabig Lacika vezetett és a Defender szépen kúszott a kb. 20-25 centi keményre fagyott havon, aztán egy idő után helyet cseréltünk (mindezt menetközben - a Defender igazán nyugisan sétál felező egyesben, kényelmes gyalogtempóval követhető). Egy darabig én is mentem a havon, szoktam az autót, majd úgy döntöttem, hogy egy helyen az erdő szélén próbálok továbbhaladni. Vesztemre itt a hó nem volt keményre fagyva, és pár méter után egész emberesen elástam a kb. két tonnás autót. Miközben próbáltam kimozdítani az autót és a közelben esetlegesen fellelhető segítségen (traktoron) gondolkoztam, Lacika számomra érthetetlen nyugalommal ült mellettem. Majd, miután feladtam, kiszálltam, és megvilágosodtam, hogy Lacika miért nem volt ideges: a csörlő! Kb. 10 perc alatt kinn is voltunk a pácból, és egy erdei úton visszatértünk Oroszhegy irányába, majd onnan gond nélkül hazajöttünk.

Fotóalbum

A fényképalbum többi képe a március 15.-i hétvégén készült, ekkor Andriska és Andris látogattak meg minket Budapestről. Egyik nap Varságon voltunk vízért, és egyúttal megmutattam nekik a varsági házat is, mert korábban nem jártak ott. Abban maradtunk, hogy nyáron eljönnek egy hétre, és akkor kimegyünk a házhoz hosszabb időre. Úgy legyen.
Másnap Agyagfalva környékén autóztunk, pontosabban kimentünk egy Felsőboldogfalva mellett található dombtetőre, ahonnan szép volt a kilátás, ellenben kegyetlen hideg szél fújt. Innen egy számomra még ismeretlen útvonalon Derzsbe autóztunk, majd onnan, ugyanazon az útvonalon, mint tavaly októberben Tamással - haza.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: andris, defender, feroza, lacika, oroszhegy, tamás, varság.
Oroszhegy - Szencsed - Varság
2009 Július 19, Vasárnap

Hosszú idő után az első túra. Felavattuk az új terepgumikat (és az új fotógépet). Nemrég vettem 4 darab Pápai futózott terepgumit felnikkel együtt, köszönet Botinak a beszerzésért, és Eduárdnak a fuvarért. A felnikkel volt egy kis szívás, mert korábban kifordítva voltak feltéve (gondolom, Samuraira), de a Vitarán így beértek, tehát vissza kellett fordítani, megfúrni és beheggeszteni a régi szeleplyukat. De végül jó lett, tettünk belsőt is a kerekekbe. Szilárddal voltunk autózni, előbb kimentünk az oroszhegyi kilátóhoz, ott reggeliztünk, majd innen Szencsedet érintve átautóztunk Varságra. Az út második részében követtük a tavaly július 6.-án bejárt útvonalat (Kalonda-Szencsed-Varság). Egész nap ködös, helyenként esős idő volt, az új gumik nagyon jól szerepeltek. Azokon a vízátfolyásos, mély saras részeken, ahol korábban nehezen tudtunk átmenni, most gond nélkül lehetett áthajtani. Aszfalton max. 60-70-el lehet menni velük, nagyon zajosak és az autónak semmi egyenesfutása nincs. Így ezután cserélgetni fogom a kerekeket.A mai napból ami még fontos: találtunk keserűgombát és málnát :) A fotók elég szomorkásak meg kevesen is vannak, mert szinte végig köd volt. GPS log. Kommenteket nem lehet fűzni a túrához, mert Eduárd visszaélne a lehetőséggel, és leosztályozná az új kis kompakt fotógépemet :)

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: oroszhegy, szilárd, varság, vitara.
Oroszhegy 2008 - Analóg képek
2009 Január 29, Csütörtök

Egy régebbi ígéretemnek teszek eleget. Tavaly júliusban voltunk Attilával Oroszhegy irányába túrázni. Az akkori túrán mindketten fotóztunk, én a szokásos digitális gépemmel (EOS 350D), ő pedig az analóg Canon Rebel 2000-ével (európai megfelelője az EOS 300). Hétvégén megkaptam tőle az ott készült analóg képeket szkennelve, ebből állítottam most össze egy 12 darabos albumot. Akinek türelme van, érdemes összehasonlítani a két albumot, megfigyelhető, hogy az analóg technika mennyire részletgazdag és nagydinamikájú képeket produkál. A fotókat szokásommal ellentétben meghagytam eredeti (szkennelt) méretükben is, és digitálisan egyáltalán nem nyúltam hozzájuk leszámítva 1 kicsit túlexponált képet meg a legutolsó géptetős képet. Értelemszerűen a képeknek nincs valós EXIF adata, illetve a szkenner adatait tartalmazzák. Külön böngészőablakban nyílnak: analóg album és digitális album – Oroszhegy, 2008 július 20. Köszönet Atilának a fotókért – ne cseréld le a gépet!

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: oroszhegy, vitara.
Attilával Oroszhegybe
2008 Július 20, Vasárnap

Ezúttal Dénes Attila (szociológus) barátommal indultunk útnak. A Reztetőt elhagyva haladtunk Attila szülőfaluja, Oroszhegy irányába, a községbe a Bosnyák patak felől érkeztünk, majd azt a Nyúlád (nárciszmező) irányába hagytuk el, meglátogatva az „Urusos kútat” is. Fenn a legelőn vizenyős volt a terep, többször is beragadtunk az autóval, így végül az eredeti tervtől eltérve nem Varságra érkeztünk be, hanem rövidítve a Zetelaki tóhoz, Szencsed irányából, innen pedig az országúton jöttünk haza – GPS log. Később talán Attila filmre készített képeiből is tudok feltenni néhányat (sz.m. feltettem), az enyémek itt vannak.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: oroszhegy, vitara.

Füley István 2007-2022
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen