Útfélen, úton

Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.

www.fuley.ro

Bejegyzések "szencsed" kulcsszóval:
Az első találkozás
2011 Március 27, Vasárnap

Közel 4 éve járom autóval a környéket, és most találkoztam először vele. A nyomát többször láttam, volt olyan túra, hogy két autóval mentünk, és az elől haladó autóból látták, de mire mi odaértünk, már elszaladt.
Most Tamással ketten voltunk (ő hátul aludt), a Gáttól haladtunk a szencsedi forrás irányába. 1 kilométerre hagytuk magunk mögött a tavat, amikor egyszer csak, kiérve egy kanyarból, ott állt az úton, az autónak háttal, kb. 100 méterre. Meghallotta az autó hangját, hátrafordult, és ahogy észrevette, szaladt az úton pár métert, majd eltűnt az erdőben. Csak néhány másodperc volt az egész, fényképezni esélytelen volt, GPS-en megjelöltem a pontot - nem tudom, minek :)
Miután kiértünk a forráshoz, kicsit óvatosabban szálltam ki az autóból... De nem volt ott senki.

A medve -még ki sem- hűlt helye

Fennebb még hó volt az úton

A navigátor

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: medve, szencsed.
A 300 eurós gumidefekt
2010 Augusztus 15, Vasárnap

Egy ártatlan vasárnapi vízhordó autózásnak indult. A Zetelaki Gáttól a szokásos úton elindultam a szencsedi úton a forráshoz. Kb. 2 km után hallottam, hogy ereszt az egyik hátsó gumi, megálltam, és láttam, hogy egy éles szikladarab van benne, az úton szedtem össze. Lecseréltem a kereket, kimentem a forráshoz, töltöttem vizet, szedtem gombát, majd kitaláltam, hogy nem jövök vissza azon az úton, amelyiken mentem, hanem körbe megyek Szencsed - Kalonda fele. GPS nem volt nálam, de nagyjából ismertem a környéket, korábban jártam már erre Attilával és Eduárddal is. A gond az volt, hogy a Kalonda előtt kb. 3 km-el volt egy elágazódás, kitáblázva Fenyőkút fele. Gondoltam, arra még úgyse jártam, megnézem, és majd Korond fele hazajövök. Az út azonban elég nehezen volt autózható, sáros, helyenként mocsaras. Pótkerék és telefon nélkül, 4 utcai gumival, az egyik átkelő túl veszélyesnek tűnt, ezért megfordultam, és mégis a már ismerős úton jöttem haza.
A történet hétfőn folytatódott a gumisnál, aki -miután megcsodálta a gumit- közölte, hogy nem lehet javítani. Ekkor rádöbbentem, hogy kell vegyek két új gumit, mert egyet nem lehet cserélni. Elmentem, az Imparnál volt egy szett Yokohama Geolandar-ük, ami méretben stimmelt. Feltettük, majd amint sétáltam az autó körül, és csodáltam, hogy milyen szép, az az érzésem támadt, hogy az új gumik NAGYOBBAK, mint a régiek. Megmértem centissel, és átmérőben 3 centi eltérés volt. Hiába stimmelt a méret (225/70 R15), a régi (valószínüleg futózott) kerekek kisebbek voltak. Egyet aludtam rá, és rájöttem, hogy nincs más választás, a másik kettőt is cserélni kell, mert nem egészséges 4x4-es autón tengelyenként eltérő méretű kerekeket használni.
A gombapaprikás finom volt, bár kicsit drága...

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: feroza, szencsed, szervíz.
Bodzaszedés
2010 Június 19, Szombat

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: bodza, család, feroza, szencsed.
Fehér-Nyikó mente - Szencsed - Varság
2009 Szeptember 5, Szombat

Két évvel ezelőtt Gáborral életünk első offroad versenyét kb. 15 kilométerrel a cél előtt fel kellett adnunk, mert az autó első hajtása elment a Fehér-Nyikón átkelve. Akkor onnan visszafordultunk. Ezen a szombaton visszamentünk erre a helyre, és továbbmentünk Varságra, nagyjából azon az a szakaszon, amelyik még hátra lett volna a 2007-es versenyünkből. Két autóval voltunk, Gábor és Hajnalka a G-vel jöttek, és végre Edó is elkísért engem egy offroad túrára. Van GPS log és album is. Még egy GPS log, kinagyítva a Fehér-Nyikó völgye rész – Gábornak. Jól látszik rajta, hogyha a keskeny hídon át tudtunk volna menni, a Nyikóhoz értünk volna, kikerülve a gyümölcsöst.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: edó, fehér-nyikó, gábor, szencsed, varság, vitara.
Vízhordások
2008 November 22, Szombat

„Vízhordó” kirándulás Anyjával a szencsedi úton található forráshoz, az idei első hóban. Ugyanezt a túrát két héttel később (dec. 7, vasárnap) Szilárddal megismételtük, a kiruccanásról semmilyen dokumentáció nem készült.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: szencsed, vitara.
Egy kis zöldtea Szencsed és Varság között
2008 Július 6, Vasárnap

A reggeli 8 órás Mol-kúti találkáról Eduárd szokásától eltérően csak 5 percet késett. A főúton mentünk ki Korond irányába, majd a Kalonda-tetőn eltérünk Szencsedre (a szénégetőknél). Szencsedig jó minőségü kövezett út vezet. Onnan Varság irányába haladtunk tovább, bizonyos részeken az út nem túl jó, de járható. Kellemetlen közjáték volt, hogy a Suzuki benzintankját védő lemez leesett, azonban némi kábelkötelegővel maradásra bírtam. Kellemes közjáték volt az úton elfogyasztott, helyszínen készített zöldtea :) Varságra a „Küküllő”-ként ismert részen értünk be, és innen a már ismert úton jöttünk haza egy kis reztetői kitérővel. Eduárd képei itt (gyűjteménye címe – Peugeot emléktúra, arra utal, hogy Eduárd a tavaly ugyanezt az útat végigjárta az azóta már megboldogult 106os Pözsóval ), és én is feltettem az enyéim közül 6 fotót és a GPS logot.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: eduard, szencsed, varság, vitara.

Füley István 2007-2022
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen