Az akváriumunk

Halacskáink mikroblogja

www.fuley.ro

2011 Május havi bejegyzések:
Vízteszt
2011 Május 5, Csütörtök

Kedden megérkeztek az aquariumshop.ro -ról 10 napja (!) rendelt cuccok. Azt mondták, azért küldték ilyen későn a rendelést, mert 1 hét szabin voltak. Jópofák, mert én közben a cuccok egy részét már megvettem Udvarhelyen, így most van egy fölös hálóm, egy 20 centis mangrove-gyökerem :) és egy doboz algatablettám, amit idővel majd megesznek a halak. Ezenkivül megérkezett a JBL vízteszt, amivel pH-t, karbonátkeménységet, nitritet és nitrátot valamint vaskoncentrációt lehet mérni.
Tegnap este ki is próbáltam, a következő eredmények jöttek ki:


Én ezekből az adatokból azt tudom kiolvasni, hogy a víz egy kicsit túl lágy és lúgos, ez a varsági víztől lehet. A következő vízcserét (a hétvégén esedékes) udvarhelyi csapvízzel fogom megoldani, ettől remélhetőleg emelkedik a víz keménysége és egy kicsit savanyodik. Az alacsony széndioxid és vastartalom miatt nem aggódom, mert az a növényeknek lenne fontos, nekem pedig egy szál jávai mohám van egyenlőre. Az enyhén emelkedett nitrát szintet is meg fogja oldani a vízcsere.
A halak látszólag jól vannak, több betegséget (vagy halpusztulást) nem tapasztaltam, továbbra sem tudom, hogy a két dánió mitől pusztult el, és miért pont ők. Ödönkét, az aranyhalat, elviszem a halashoz, mert szerinte sem való ebbe az akváriumba, kidobni pedig sajnálom, mert nagyon szép. Remélem, hamarosan kerül neki jó gazda.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: mérés.
2011 Május 6, Péntek

Ma elvittem a halashoz Ödönkét, az akváriumom egyetlen aranyhalát. Bár Tamásnak nagyon tetszett, mert narancssárga :), megbeszéltem vele, hogy az aranyhal túl nagy ebbe az akváriumba, és ezt megértette. Így ma reggel elvittem Levihez, és azt ígérte, hogy jó gazdát fog találni neki. Remélem, így lesz. Ő volt eddig az egyetlen hal az akváriumban, akinek neve is volt :)

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: költözés.
2011 Május 9, Hétfõ

Megvolt a második vízcsere, most udvarhelyi vizet használtam, amit előzőleg pár napig pihentettem, majd Sera Aquatan-nal kezeltem. Összesen kb. 15 litert cseréltem le (30%), és egyúttal kicsit megporszívóztam az aljzatot is. Pár napon belül fogok csinálni egy mérést is, hogy lássam, merre változtak a víz paraméterei.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: vízcsere.
2011 Május 15, Vasárnap

Kb. 2 napja a víz mintha egy kicsit opálosabb lenne, mint korábban, semmiképp sem nevezném zavarosnak. Nincs ötletem, hogy mitől lehet. Láttam frissen indított akváriumot, amiben az ammóniától opálos lett a víz, de az enyém nemsokára 2 hónapos lesz, elvileg már be kellene legyen "állva". A halak viselkedésén semmi változást nem vettem észre, szemmel láthatólag jól vannak.
Megcsináltam a második "nagy" víztesztet. Ammóniát nem tudok mérni, mert a szettemben nincs ammónia vagy ammónium teszt, de be fogok szerezni egy olyat is.



  • Dátum: 2011 május 15
  • Víz: akváriumi víz
  • Hőmérséklet: 23 °C
  • Karbonátkeménység: 4 nk°
  • pH: 7,5
  • Összkeménység: 6 nk°
  • Ammónia: 0 mg/l (*)
  • Ammónium: 0 mg/l (*)
  • Nitrit NO2 - 0,01 mg/l
  • Nitrát NO3 - 30 mg/l
  • Vas Fe - 0 mg/l
  • Széndioxid CO2 - 6mg/l

A karbonátkeménység nem változott az utolsó mérés óta, az összkeménység 1 fokot nőtt (az udvarhelyi csapvíztől). A nitrit szint jelentősen esett, ez jó, a nitrát szint viszont megnőtt (de határértéken belül van), ezt vízcserével fogom orvosolni. A vas és a széndioxid továbbra sem elegendő növény"termesztéshez", úgyhogy egyenlőre maradok a mohámmal :)


(*)Update május 20: Megérkezett az NH3/NH4 tesztem, mindkét érték 0. A víz tisztult egy kicsit, de még mindig nem olyan, mint volt.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: mérés.
2011 Május 22, Vasárnap

Tegnap megvolt a második nagytakarítás az akváriumban. Kiszedtem a műnövényeket és a fát a mohával, és lemostam őket. Kiporszívoztam az akváriumot, és lecseréltem kb. 15 liter vizet, udvarhelyi kondicionált vízre. Kiöblítettem a szűrőket is az akváriumból leszívott vízben, majd mindent visszatelepítettem és plusszban betettem a jbl-es mangrove darabot. Fotó következik.

Nincs megjegyzés. Kulcsszavak: vízcsere.

Füley István 2007-2012
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen
fuley.ro and subdivisions are optimized for Mozilla Firefox