Az akváriumunk

Halacskáink mikroblogja

www.fuley.ro

Jelentkezés
14. December 2014

Az év második felében nem sok jó történt az akváriumban. Az új neonhalak betelepítése nem járt sikerrel, sok elpusztult, így most összesen 7 maradt belőlük, talán mndössze 3 az "újakból". Ezenkivül elpusztult mindkét apistogramma macmasteri valamint nemrég az egyik serpalazac is, ez utóbbi már több, mint 3 és fél éve volt nálam.
2 hete betelepítettem két tő amazonasi kardfüvet, mert a növényállomány is nagyon meg volt csappanva.
A 7 neonon kivül van 3 sepralazac, 1 algaevő, 1 fekete fantomlazac, tehát összesen 12 hal.

Nincs komment. Kulcsszavak: halpusztulás, vízcsere.
Sok vörös neon
19. Június 2014

Elfogyott a haltápom, és benéztem Levihez, hogy pótoljam. Ekkor kérdeztem rá, hogy nincs-e véletlenül vörös neonja, és szerencsém volt: már aznap hazavittem 6 új, elég kicsi vörös neont. Sajnos az egyiknek nem sikerült beszokni az akváriumba, néhány nap után elpusztult, így most összesen 13 vörös neonom van.
Szintén elpusztult az elmúlt 2 hónapban az egyetlen megmaradt pillangó törpesügér és az egyik fekete fantomlazac is. A következő halak vannak a neonokon kivül: 4 sepralazac, 1 algaevő, 1 fekete fantomlazac, 2 apistogramma macmasteri.

Nincs komment. Kulcsszavak: halpusztulás, vízcsere.
3 év
27. Március 2014

Két nap múlva lesz 3 éve, hogy hazahoztam az akváriumot Zsolttól. Érdekes módon az akkori halállományból a négy serpalazac hiánytalanul megvan, úgy látszik szeretik Agyagfalván :) Szintén régi lakónak számít a 2012-ben telepített 8 darab vörös neon, ők is mind jól vannak. Az elmúlt hetekben elpusztult az egyetlen törpeharcsa és a régebbi pillangó törpesügér is. Ezekkel a fajokkal többet nem fogok kísérletezni, mert már többször próbálkoztam, és nem jártam sikerrel, néhány hónap, max. 1 év után mind elpusztultak. Most 18 hal van az akváriumban, a fennebb részletezetteken kivül még egy algaevő (anci), 1 pillangó törpesügér, két fekete fantomlazac és a két hónapja vásárolt apistogramma macmasteri pár. Vörös neonokat szeretnék még vásárolni. Vízcserét rendszeresen csinálok, nagyjából havonta, ilyenkor kb. 20 liter vizet cserélek. 3-4 havonta a köveket ki szoktam áztatni hipós oldaltban, így ugyanolyan szép fehérek lesznek, mint új korukban voltak. Amit még elfelejtettem írni, hogy valamikor decemberben sikerült eltörjem a drága jó Eheim (Jager) 100W-os fütőmet, és most egy új van helyette.

Nincs komment. Kulcsszavak: halpusztulás, vízcsere.
Új pár hal
24. Január 2014

A pár hete elpusztult nőstény pillangó törpesügért pótoltam tegnap, és ezen kivül betelepítettem egy pár apistogramma macmasterit, eddigi akvarista pályafutásom legdrágább halait :) Egyenlőre 24 órája vannak benn, és alig látom őket, mert folyton rejtőzködnek.

Nincs komment. Kulcsszavak: újhal.
Újabb távozók
12. Január 2014

Mióta nem írtam: elpusztult még egy fantomlazac, az egyik páncélosharcsa és sajnos az egyik (a nőstény) pillangó törpesügér is. Ez utóbbit megpróbálom pótolni, mert még fiatal pár volt, alig múltak fél évesek.

Nincs komment. Kulcsszavak: halpusztulás.
Új lakók, új berendezések
12. Szeptember 2013

Volt egy kis fejlesztés a napokban: az egyik Sylvania T8-as fénycsövet kicseréltem egy Hagen Power-GLO csőre, ami jobban kiemeli a halak színét, szerintem szebb lett vele az akvárium. Ezenkivül vásároltam végre egy mágneses algakaparót, amit nagyon könnyű használni, Tamás is szereti tisztogatni vele az akváriumot :)
Érkeztek új lakók is: van néhány szál argentín átokhínár, és két törpe páncélosharcsa. Ez utóbbival volt néhány sikertelen kisérlet a régi, kicsi akváriumban, ami el is vette egy időre a kedvem tőle, de a "nagy" medencében még nem volt, most próbálkozom újra velük. A legutolsó takarításkor, vízcserekor lesikáltam és fehérítős oldatban kiáztattam a köveket, nagyon szépek lettek.

Az új növények még néha elhagyják a helyüket.

Nincs komment. Kulcsszavak: újhal.
Két hallal kevesebb
4. Szeptember 2013

Egy régi, kedves halam pusztult el: a tavaly januárban vásárolt citromlazac pár másik fele, és pár nappal korábban a 3 hónapja érkezett egyik fantomlazac is. Még régebb, kb. 2 hónapja elpusztult a két indulástól nálan levő (kb. 2 és fél éves) neonhal is.
Most a következő halak vannak: 1 anci, 4 serpalazac (az indulástól, 2011 márciustól nálam vannak), 8 vörös neonhal (kb. 1 éve), 3 fekete fantomlazac, 2 pillangó törpesügér és 1 zebradánió.
Az "új" akváriumban szerencsére továbbra sincs barnaalga (ez a kicsi akváriumban folyamatos probléma volt), az akvárium falán néhány hét után jelenik meg egy zöld alga (ecsetalga?), ami dörzsis szivaccsal könnyen eltávolítható. Másik jelenség, hogy néhány napja a belső szűrőm (Aquael) motorja elkezdett furcsa, zörgő hangot kiadni. Ki fogom takarítani a szerkezetet, hátha megjavul.

Nincs komment. Kulcsszavak: halpusztulás.
Népes halállomány
22. Május 2013

Az elmúlt hetekben bővült a halállomány. Az új halak: 2 pillangó törpesügér (picit kékesebb árnyalatúak, mint a korábbi pár) és 4 fekete fantomlazac, így most összesen 23 hal van az akváriumban, és nem tervezek többet vásárolni.

Kivirágzott az amazonasi kardfű :)

Nincs komment. Kulcsszavak: újhal.
Elmentek a ramirezik :(
31. Január 2013

Az utolsó írás óta eltelt időszak legfontosabb történése, hogy elpusztultak a pillangó törpesügérek :( Előbb a nőstény, majd rá kb. 2 hétre a hím is. Nem tudom, mi lehetett az oka, pont egy éve vannak nálam, és látszólag jól voltak, leszámítva azt a kalandot, amiről szeptemberben beszámoltam.
A többi hal jól van, jelenleg a következő az állomány: 4 serpa lazac, 1 citromlazac, 2 neonhal, 8 vörösneon (igen, mind a 8 megvan!), 2 zebradánió és az anci. Ahogy elnézem az októberi képet, a növények is sokat nőttek azóta.
Szeretnék még 1 vagy 2 citromlazacot, és nagyon gondolkozom egy újabb pár ramirezin, mert nagyon szerettem őket.

Nincs komment. Kulcsszavak: halpusztulás.
Új halak, új növények
23. Október 2012

Jelentem, a nöstény törpesügér felépült, és jól van :)
Az elmúlt két hétben betelepítettem 6 tő növényt, és volt vízcsere is, majd tegnap érkezett a várva-várt 8 darab vörös neon. Egyenlőre kicsit félénkek, de remélem, hogy megbarátkoznak az új környezetükkel.

Az akvárium az új növényekkel és még a neonok nélkül

Nincs komment. Kulcsszavak: újhal.
Kövek és sügérkaland
22. Szeptember 2012

Átkerült a törpesügér pár is, és múlt héten vásároltam egy darab elég nagy (kb. 7-8cm) ancistrust. Hétfőn a nöstény sügér beszorult a gyökér szárai közé (gondolom, valami étel után kutatott), és nem tudott kijönni. Nem tudom, mennyi ideje volt ott, én délután vettem észre, kivettem a gyökeret mindenestől, óvatosan kihúztam a beszorult halat a farkánál fogva, és szerencsére még élt. Sajnos a farokuszonyát jól megcsipkedték. Visszatettem az akváriumba, és azóta jól van, jól eszik, és mintha a farokuszony is kezdene helyrejönni.
Időközben megérkeztek a várva várt fehér kövek, és ezek is bekerültek, szerintem jól mutatnak a barna talajon. A víz kezd kitisztulni, a gyökértől el van színeződve, de nem homályos. Csináltam párszor teszteket is (nitrit, nitrát), és mind jók lettek.
A régi akváriumból áttelepített két növényembe megpróbálok életet lehelni, vásároltam növényi tápszereket (Tetra Plantamin és Crypto), valamint egy új talajporszívót (Tetra GC40). Ezeket ma ki fogom próbálni.

Nincs komment. Nincs kulcsszó
Költözés
8. Szeptember 2012

Miután két hétig az új akvárium üresen üzemelt (a gyökér 1 hét után lesüllyedt), 3 nap alatt átköltöztettem bele a következő halakat: 2 zebradánió (szept. 4), 3 neonhal (szept.4), 4 tűzlazac és 2 citromlazac (szept.5). A halak szemmel láthatólag jól érzik magukat az új otthonukban. Betettem még egy 100 W-os Eheim fűtőt, ez nagyon pontosan működik, kb. fél fok intervallumon belül tartja a hőmérsékletet.
Hétfőn és ma mértem ammóniát, és zéróra jött ki mind a kétszer, nem tudom, ez jó-e. Remélem, jól működik a szűrő, és az indítóbaktérium kultúra megtette a hatását.
Hátra van még a pillangó törpesügér pár költöztetése, erre is sort kerítek 1-2 napon belül. Az új akvárium vize egyenlőre továbbra is egy kicsit opálos, nem olyan kristálytiszta, mint a kicsiben. A gyökértől eléggé el van színeződve (meg van sötétedve). Dekorációnként egyenlőre még tölgyfaleveleket és fehér köveket szeretnék beletenni, majd néhány növényt.

Nincs komment. Kulcsszavak: halköltöztetés, új akvárium.
Új akvárium készül!
19. Augusztus 2012

Egy véletlennek köszönhetően belefogtam egy új akvárium projektbe.
Az új medence egy 126 literes Eheim akvárium, méretei 85 x 35 x 45 cm. Pénteken, miután az asztal lábát megerősítettük Vencivel :), feltöltöttem csapvízzel, és tettem bele 30 ml klórtalanítót, majd elindítottam a szűrőt (Aqual Unifilter 500). A dekoráció egyenlőre egy darab gyökér (ami nem akar lesüllyedni) és egy fólia háttér. A világítás 2x18W T8.
A mai nap beletettem a baktériumkultúrát is, az elkövetkező napokban fogok végezni vízkémia mérést, majd két hét múlva jöhetnek a halak.
A "régi" akvárium jelenlegi halállománya: 4 serpalazac (o), 3 neon (o), 2 zebradánió (1 o), 2 citromlazac, 2 pillangó törpesügér.

Nincs komment. Kulcsszavak: akvárium 2.

Füley István 2007-2012
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen
fuley.ro and subdivisions are optimized for Mozilla Firefox

RSS feed