Az agyam egy eldugott sarkában már rég terveztem egy kirándulást egyetemi éveim helyszíneire: Temesvárra és Szegedre. Nem, Szegeden nem jártam egyetemre (csak majdnem), de az öt év alatt jó pár hétvégét töltöttem ott barátoknál. Mindkét várost nagyon szeretem hatalmas parkjai, terei miatt - jelszó: csak semmi zsúfoltság. Szóval már rég terveztem egy kirándulást ide, de valamiért mindig halasztódott. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, kerülve mindenféle egyeztetést, kedden lefoglaltam egy kollégiumi szobát péntek és szombat éjjelre a szegedi Szent Imre Szakkolégiumba. Ha valaki hasonló alacsony költségvetésű kiránduláson gondolkodik, a kollégiumi szállás szerintem a legjobb megoldás ár/érték arányban. Azt nem mondom, hogy visszahozta a temesvári bentlakásokban eltöltött évek hangulatát, mert azokhoz a körülményekhez képest egy tetszőleges magyarországi bentlakás nagyságrendekkel komfortosabb.
Péntek hajnalban indultunk itthonról, Aradon keresztül délben érkeztünk meg a kollégiumba. Az aznapra tervezett fürdést szombatra halasztottuk, és egy rövid pihenés után az enyhén borús időben nyakunkba vettük a várost. Jó érzés volt felkeresni a régi helyszíneket: a Dugonics teret, a Dóm teret, a Kárász utcát, a még mindig csodálatos Széchenyi teret, a Tisza-partot és a többi kis utcácskát. Szegeden sok minden változott, de a város hangulata nem. Helyenként megszépült, más helyeken kicsit el lett hanyagolva, de még mindig az a szellős Tisza-parti város maradt, amire emlékeztem.

A hétvége képekben és képaláírásokban

Szombaton korán (nyitásra) kinn voltunk a mórahalmi Szt. Erzsébet gyógyfürdőn, ami a gyerekeknek felért a Paradicsommal. Hosszú-hosszú órákat töltöttek a különféle (összesen majdnem 20) medencében, nagy nehezen tudtuk rávenni őket, hogy délután öt óra körül vissza induljunk Szegedre, ahova hamarosan érkeztek Botiék is Budapestről. A fürdő után még megálltunk a Mórahalmi Rétesháznál, ahol megnéztük a gyönyörűen berendezett tájházat - Botiék természetesen előbb értek a kollégiumhoz, mint mi :) Este újabb szegedi séta következett, majd vasárnap délelőtt közösen indultunk Temesvárra.
Temesvár többet változott az elmúlt 15 évben, mint Szeged, és többnyire előnyére. Helyenként ugyan picit zsúfoltabb lett, de a történelmi központ felújítása, a rendezett parkok, a kiépített bicikliutak mind-mind azt mutatják, hogy Temesvár még mindig Románia egyik legnyugatibb városa, és nem csak földrajzilag.
Mivel hosszú út várt még ránk hazáig, du. 6 órakor elindultunk, és fáradtan, de mind a négyen élményekkel tele értünk haza 3 hosszú nap után.

Röpke egy hónap alatt elkészült a második görögországi galéria is.

Véleményem szerint a turisták/nyaralók alapvetően két csoportra oszthatók: a passzívokra és az aktívokra. Passzív nyaralónak gondolom azokat, akik a szállás környezetében töltik szabadságukat: a kemping / szálloda / apartman mellett található tengerparton / medencékben / éttermekben. (Mi is többször voltunk ilyen nyaraláson, főleg, mikor még picik voltak a gyerekek: általában a román vagy bolgár tengerparton.) Ezzel szemben az aktív kirándulók megszállnak valahol, és vagy onnan tesznek csillagtúrákat a környékre, vagy néhány nap után továbbállnak, és egy újabb környéket járnak be. A mi tavalyi montenegrói és az idei thassosi kirándulásunk többnyire aktív volt, de azért beiktattunk néhány pihenő napot :)
2014-ben Thassos tele van/volt passzív nyaralókkal. A tengerpart közvetlen környékét ellepték a többnyire román(iai) és bolgár turisták, akik szemmel láthatólag teljes napjukat a napernyő alatt töltötték. Ezzel nem lenne probléma, elvégre ugyanez történik sok más tengerparton vagy üdülőhelyen is. Ami engem zavar, hogy ezeknek a tömegeknek a hatására ez a csodálatos görög sziget elkezdte elveszíteni eredeti mivoltát, és a tengerpartja kezd hasonlítani egy -számomra- átlagos tengerpartra. Ebben részben hibásak a turisták, akik fittyet hányva a helyi hagyományokra, például szieszta időben is végighajtanak a part menti sétányon bérelt quadjukkal, egymásnak hangosan kiabálva. De hibásak a vendéglátók is, akik a nagyobb haszon reményében alkalmazkodnak ehhez a tömeghez, délben is nyitva tartják az éttermeket, bolgár nyelvű étlapot készítenek, és így tovább.
Nekem, ha elmegyek egy idegen országba kirándulni, fontos hogy egy számomra ismeretlen környezetbe kerüljek. Ettől érdekes az a hely. Ha a saját nyelvemen szolgálnak ki, az olyan, mintha otthon lennék. Nem próbálom az idegen környezetet a magaméra formálni, hanem próbálom minél jobban megismerni azt és ottlétem alatt alkalmazkodni hozza.
A fentiek miatt Thassos sokat változott 2007 óta (akkor voltunk ott először). Akkor egy csendes, szép, mediterrán szigetet ismertünk meg gyönyörű hegyek közt megbúvó falvakkal. 2007-ben bárhova mentünk, tökéletes volt: éttermek, szállás, minden. Ekkora tömeget, mint az idei azonban nem lehet azon a színvonalon kiszolgálni, így kicsit felhígult a kínálat. Hogy kicsit érzékeltessem a 7 évnyi különbséget, íme 1 kép:

Thassos galéria nélkülünk

Ugyanakkor Thassos továbbra is gyönyörű - csak el kell távolodni egy kicsit a felkapott strandszakaszoktól. Ebben óriási segítségünkre volt Ági, aki elmondta, hogy hova érdemes elmenni (és hova nem), így majdnem minden nap tettünk 1-1 kis kirándulást valamelyik látnivalóhoz. Jó oldala is volt a sok passzív turistának: ezek a helyek általában néptelenek voltak, közel sem volt a partokra jellemző zsúfoltság. 12 nap alatt több, mint 600 km-t autóztunk a szigeten, így láttuk például Kastrót, az elhagyott hegyi falut, vacsoráztunk Theologosban, sétáltunk Panagiában és Potamiában, hétfőnként piacoltunk Prinoson, megnéztünk Kazavitit - a skanzent, sőt egy nap hajókázni is voltunk, no meg Ági is meghívott vasárnap reggel egy görög kávéra, amiből egy egészen különleges, félnapos program lett - köszönet érte.
Két galériát készítettem a nyaralásról, a fenti képre kattintva megnézhető Thassos néhány látványossága, az alábbi képre kattintva pedig a személyes galéria nyílik, majd ha végre Szöcske ideadja az ő fotóit is, és össze tudom rakni a képeket.

Thassos galéria rólunk

Az idei május 1 kicsit másképp telt, mint a többi. Piknikezés helyett szerdán délben elhoztuk a gyerekeket az óvodából, és meg sem álltunk Zuglóig :) Botiéknál voltunk 4 napot, és bár elég változékony volt az időjárás, megpróbáltunk pár dolgot megmutatni a gyerekeknek Budapestből. Voltunk a Duna parton sétálni, miközben zajlott a Nagy Futam (versenyautós és légibemutató), felmentünk a Siklóval a Várba, pénteken voltunk Állatkertben és a Városligetben, másnap a fiúk a Hungaroringen nézték a WTCC időmérőt, vasárnap pedig az anyukák a gyerekekkel "ikeáztak", mi pedig Andrisékkal és Botival újra a versenypályán néztük Michelisz Norbiékat.

A hétvége képekben

Néhány szám, adat, költség a montenegrói útról.
Összesen 2626 kilométert autóztunk, ebből az Udvarhely - Petrovac (montenegrói tengerpart) kb. 2200 km, a többi a kisebb kirándulásokból (Lovćen, Sedlo, Sveti Stefan,Budva, stb) jött össze. Az átlagfogyasztásunk 5 fővel, csurig pakolt autóval, tetőcsomagtartóval, non-stop légkondival, nyugis tempóban 8,4-re jött ki. Számolni kell azzal, hogy Szerbiában, de különösen Montenegróban rengeteg a szintkülönbség, szinte állandóan hegyre fel vagy völgybe le autózunk.
Benzinárak: Romániában 1,3 Eur, Szerbiában 1,33 Eur, Montenegróban 1,38 Eur, mindenütt "normális" kútaknál tankoltunk (Lukoil, OMV, NIS) és mindenhol elfogadták a hitelkártyát. Az üzemanyagköltségünk az egész útra szűk 300 Eur lett.

Egyéb útiköltségek: Szerbiában autóztunk 50 km-t autópályán, ennek díja kb. másfél euró, mi dínárban fizettünk. Podgoricáról érdemes a rövidebb, új utat használni a tengerpart felé, ezen van egy fizetős, 4,8 km-es alagút, használati díja 2,5 Eur irányonként. A 30 km-nyi román autópályáért (Déva-Szászváros) nem kell külön fizetni, viszont Déva irányából éjjel rátalálni nem egyszerű.
Szállásköltségek: Székelykeve 15 Eur/fő/éjszaka vacsorával, gyerekeknek ingyenes. Žabljak, Durmitor, autós kemping 2 szobás apartmanja: 40 Eur/éjszaka. Petrovac na moru, 2 szobás apartman: 65 Eur/éjszaka + 1 Eur/fő/éjszaka.
Magyar útlevéllel utaztunk, és bár mindkét határ hagyományos (útlevélpecsételős, esetenként csomagátnézős), ebből sehol nem volt problémánk, a montenegrói határőr még fel is hívta a kollegája figyelmét, hogy nicsak, Romániából jöttek, és magyar útlevelük van.
És még egy fontos számadat, Edó megszámolta: a petrovaci sünnek 45 tüskéje maradt a talpamban...

Žabljak-ból mindössze 180 km-t autóztunk a tengerig, számunkra szokatlanul forgalmatlan, helyenként szerpentines, de mindenütt jó minőségű úton. Podgorica környékén kicsit erősebb a forgalom, de gyakorlatilag az egész országban 50-60-70 és 80 km/h-s korlátozások vannak, sok helyen rendőrök, így száguldozni lehetetlen. Mivel azonban a távolságok nagyon kicsik, pár óra kényelmes autózással eljuthatunk az ország északi részéből a tengerpartra.
Míg a hegyvidéken nagyon kevés a vendég (pl. a 3 órás túrán mindössze egy lengyel csoporttal találkoztam), a tengerpart sokkal látogatottabb. Nem annyira zsúfolt, mint a horvát/bolgár/román (és bizonyára görög) tengerpart, de itt azért már szép számban látni külföldi autókat, elsősorban természetesen az ex-Jugoszlávia területéről, de sok orosz, ukrán, lengyel, cseh és elvétve magyar, román, sőt német és holland utazót is láttunk. A tengerpart sok helyen apró kavicsos, homokos, emiatt rengeteg kisgyerekes család van a vízparton.
A legjobb dolog a montenegrói tengerparton, hogy rengeteg látnivaló akad a környéken, a teljesség igénye nélkül: Kotori-öböl, Budva, Sveti Stefan, Lovćen, Skadari-tó, Cetinje - ezek mind legalább 1 napos programok, mi most csak egy részét tudtuk felkeresni.

Külön kihangsúlyoznám a szállásadóink, és általában az emberek kedvességét, vendégszeretetét, mert ez is nagyban hozzájárul egy sikeres nyaraláshoz, és ahhoz, hogy pozitív élményekkel feltelve jöjjünk haza. A sok helyen (sajnos nálunk is) tapasztalható széthúzáson, ellentéteken a montenegróiak felülemelkedtek, és közösen tesznek azért, hogy az odalátogató turisták jól érezzék magukat, az esetleges helyi problémákkal ne találkozzanak. Hiszem, hogy a helyi természeti adottságokon kívül ez fontos összetevője annak, hogy egy régió, ország turizmusa sikeres legyen. Crna Gora, vagy ahogy mi ismerjük, Montenegró ilyen ország.

Klikk a képre - A kirándulás további részletei a képaláírásokban

3 éve voltunk utoljára külföldön nyaralni (Bulgária), nem tagadom, már nagyon mehetnékem volt. Montenegróra még jó néhány évvel ezelőtt egy újságcikk hívta fel a figyelmem, és azután még sokat olvastam erről a kis, de nagyon változatos természeti adottságokkal rendelkező országról. Montenegró területe és lakossága nagyjából Székelyfölddel egyezik (650 000 lakos), azonban az országban megtalálható számos 2300 m feletti hegycsúcs, és kb. 290 km hosszú tengerpart is. Nem annyira népszerű célpont, mint Horvátország, ez az előzetes "tanulmányok" során is kiderült számomra, ugyanis sokkal kevesebb úti beszámolót találtam a neten, mint a látogatottabb országokról. A tengerparti célpontokról lehet találni néhány leírást magyar nyelven, azonban a hegyekről - engem elsősorban a Durmitor Nemzeti Park érdekelt - nagyon kevés infót találtam, néhány angol és szerb (éljen a Google Translate) oldalra is ellátogattam, amíg sikerült kielégítő mennyiségű térképhez, útleíráshoz jutnom. Ilyen szempontból izgalmasabb volt, mint egy hagyományos kirándulás előkészítése, kis túlzással azt is mondhatnám, hogyha az ember Montenegró hegyeibe megy, akkor egy kicsit felfedezővé válik. Persze ez túlzás, mert a helyszínre érve kiderül, hogy a hegyi útvonalak nagyon jól dokumentáltak és nagyon szépen ki vannak jelölve.
Ilyen előzmények után, június 28.-án este vágtunk neki utazásunk első szakaszának. Az autót telepakoltuk, a tetőboxot is, és Viola Mamával kiegészülve, öten az utasteret is maximálisan kitöltöttük :) Másnap Szerbiában szálltunk meg, majd vasárnap dél körül értünk nyaralásunk első célpontjához (Žabljak), ahol 3 napot töltöttünk. A 3 nap részleteit a képaláírásokban mesélem el (vigyázat: sok fotó és sok szöveg!), általánosságban pedig szeretném leírni, hogy a közhiedelemmel ellentétben mind Szerbiában, de különösen Montenegróban nagyon jó a közlekedés. Szerbiában jó minőségű, széles, helyenként 3 sávos utak vannak, viszonylag erős forgalommal és sok sebességkorlátozással. Montenegróban az utak kisebb forgalomra vannak tervezve (értsd: keskenyebbek), rengeteg alagút, viadukt és hegyi szerpentin van, de éppen ezért az ember sokkal figyelmesebben vezet. Rengeteg az 50-es, 60-as korlátozás (az általánosan megengedett sebesség 80 km/h), a forgalom nagyon kicsi, teherautót, nagyobb kamiont szinte nem is láttunk. A sofőrök kicsit lazábban értelmezik a közlekedési szabályokat, de mégsem láttunk egyetlen balesetet sem, és -figyelem- egyetlen gödröt sem az úton, pedig összesen kb. 850 km-t autóztunk ebben a kis országban. A hegyvidék nagyon tiszta, sok helyen érintetlen a természet, de a turistaösvények mentén sem látni eldobott szemetet, igaz a látogató is kevés - szerencsére.

Klikk a képre - A kirándulás további részletei a képaláírásokban

Egy videó az egyik Durmitor-i autóutunkról:

A Durmitorban töltött 3 nap után lementünk egy hétre a tengerre - ennek részleteit egy következő bejegyzésben írom le.

Az elmúlt hétvégén premier volt: fiúgyerekes kirándulást szerveztünk a Péterék házához. Ez azt jelentette, hogy itthon maradtak a feleségek és a csöppségek, viszont ott volt Andris és Andriska, Boti és Barnika, Péter és Ákos, valamint mi ketten Tamással.
Mivel a Feroza 1 hónapja szervízben rostokol egy küszöbre várva, ezúttal a Lancerrel mentünk (szintén premier). Péntek hajnalban indultunk, és dél körülre értünk fel Péterékkel együtt, nem sokkal utánunk érkeztek Andrisék és Botiék is.
A pénteki napra csak egy rövid séta jutott (de egy hirtelen jött zápornak köszönhetően tökéletesen eláztunk), szombaton azonban hosszabb túrára indultunk: autóval átmentünk a pádisi fennsíkra, majd onnan gyalog a Szamosbazár körúton található Aragyásza-barlanghoz. Az előjelek nem voltak túl bíztatóak, előbb a szomszédunk mondta még a háznál, hogy Pádisra "ezekkel az autókkal nem lehet átmenni", majd a gyalogtúra elején találkoztunk egy juhásszal, aki két dologgal bíztatott: "Hm, úgy látom szaladnak a lovak, tehát jön a medve" és "ekkora gyerekekkel lehetetlen bemenni a barlangba". Nos, jelentem nekünk sikerült.

A hétvége fotóalbuma

Az útvonalról találtam egy jó blogbejegyzést , ami majdnem szószerint igaz ránk is, tehát onnan idéznék:

"Végre megláttuk az Aragyásza-barlang bejáratát, ahová csak a patakmederben lépegetve lehetett bejutni. Pár lépést haladtunk előre, aztán elértünk egy létrához, amin le kellett mászni és tovább is a patakmederben haladtunk tovább, természetesen felkapcsolt elemlámpákkal. Imitt-amott a barlang teteje be volt szakadva és beszűrődött egy kis természetes fény is, meg a szemünk is hozzászokott a sötéthez és könnyebben haladtunk előre. Talán a legnehezebb rész az volt, amikor a barlang kijáratához értünk. Egy kicsit nedves, csúszós volt a sziklafal is és a lánc is, amibe kapaszkodni kellett az eléggé meredek kifelé vezető úton. Végre megláttuk a napfényt és a pár lépéssel arrébb csörgedezett a Meleg-Szamos. "

A barlangban a gyerekekkel helyenkén nem volt könnyű, például a fent említett létra néhány foka hiányzott, és itt Tamás kijelentette, hogy ő fél, és inkább menjünk vissza, de aztán meggyőztem, és folytattuk az utat. Miután kiértünk, nemsokára elkezdett zuhogni az eső, így az autókhoz visszavezető utat esőben tettük meg. Általában mindenkinek volt vízhatlan ruhája, én viszont bőrig áztam, a házhoz visszaérve azonban csodálatos napsütés fogadott, és a ruháink gyorsan megszáradtak. Vacsorára hosszúra nyúló grillezés kezdődött, Tamásnak még halat is sütöttünk, aztán a késői lefekvés után vasárnap ebédidőben indultunk haza.

Azt nem mondanám, hogy a tengeren eltöltött 4 nap alatt végig csodálatos idő volt és kánikula, mert igencsak sokat esett az eső, de voltak napok, amikor ki tudtunk menni a partra, a gyerekek játszodtak, én fürödtem is egy kicsit a nem túl meleg (18 fok?) vízben. A konstancai akvárium nekünk nagyon tetszett, sok szép tengeri és édesvízi halat tartanak szépen berendezett akváriumokban.
Kicsit fárasztó volt két éjszakát vezetni (hogy később majd tudjam: oda-vissza 1130 km) 4 ott töltött napért, de a gyerekek miatt mindenképpen megérte.

Miután a tavalyi németországi kirándulásunk nagyon jól sikerült, ezért már korábban elhatároztuk, hogy azt az idén megismételjük. A résztvevők ugyanazok voltak, mint a tavaly, azaz ketten mentünk János barátommal - na és a Lancerrel.
Nyilván, ha az ember másodszor visszamegy egy helyszínre, kevesebb új inger éri, mint először, de azért most is láttuk sok jót, és kihasználva a tavalyi tapasztalatainkat vittünk magunkkal szükséges dolgokat.
Tovább...

A bejegyzésnek az offroadhoz semmi köze, az autókhoz igen. Múlt hétvégén, egész pontosan május 13-16 között rendezték a nürburgringi 24 órás versenyt, ahova végre én is eljuthattam János barátommal. Írni oldalakat tudnék, és akkor sem lehetne visszaadni mindazt az élményt, amivel gazdagodtunk, ezért megpróbálok tömören fogalmazni. Tovább...

Hármasban indultunk "nyaralni" a majdnem 4 hónapos Tamással, és egy hetet töltöttünk szeptember 27 - október 4 között Horvátországban. Úgy látszik, valami különös vonzódás van bennem a szigetek iránt, mert Thassos az idén is egy szigetet néztem ki uticélnak. Brač nincs közel, le kell menni Splitig, és onnan komppal egy óra. Mi Budapest fele mentünk, Botiéknál megaludtunk, így az út oda-vissza 3333 km volt. Tamás jól viselte az autózást, egyedül a hazafele úton a Split - magyar határ szakaszon voltak gondok vele. További részletek az útról a fényképaláírásokban.

Fotóalbum

Szeptember 8 és 14 között egyhetes Mitsu túra, Vodicére és környékére: Zadar, Trogir, Krka nemzeti park és volt egy egész napos hajókirándulás is az Adrián.
Négyen voltunk: Betti, Boti, Edó és én - egy autóval. Itthonról összesen 3313 km-t autóztunk. 370 fényképem van, ebből kiválogattam 58-at az albumba, amit az alábbi képre kattintva lehet megnyitani. A kirándulás további részleteiről a képaláírásokban lehet olvasni.

Szintén egy emlékezetből írt bejegyzés, 4 és fél évvel a kirándulás után, tehát nem biztos, hogy minden részlet pontos.
Az elmúlt hétvégén nem a Suzuki volt a főszereplő, hanem a Mitsubishi. Egy spontán ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy szülinapja alkalmából elmegyünk Edóval egy meglepetés hétvégi kirándulásra. Elővettem a térképet, és a körzős módszert használva, figyeltem fel egy szigetre Görögország északi részén. (A körzős módszer lényege, hogy a körzőt a térkép léptékének megfelelően kinyitom egy bizonyos távolságra -természetesen ez légvonalban értendő-, a tűt leszúrom a kiindulási helyre, és a körön belül keresek lehetséges célpontokat. Jelen esetben ez a távolság egynapi autózás, azaz kb. 1000 km volt.)
Két napnyi internet böngészés után már rengeteget olvastam a szigetről, Thassosról, találtam útleírásokat, rövid gondolkodás után életemben előszór szállást foglaltam interneten, "nem kell GPS!" felkiáltással kinyomtattam egy útitervet a viamichelinről - ez utóbbi fatális hibának bizonyult később.
Tovább...