Útfélen, úton

Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.

www.fuley.ro

Tavaszi túra Derzsbe, Botival
2009 Március 22, Vasárnap

Botival indultunk el, Agyagfalva környékét bejárni egy kicsit. A start Udvarhelyen volt, mivel tankolni kellett az autóba. Az országutat Felső-Boldogfalva után hagytuk el, a Nagy-Küküllő hídnál. Innen előbb egy közelben levő dombra kapaszkodtunk fel (608m), majd egy Miklósfalva feletti dombon áthaladva Ábránfalva érintésével felmentünk egy másik dombra (778m), innen szépen látszodtak a szomszédos falvak: Székelydálya és Ége, távolabb Bögöz és Kányád. Az aszfaltozott országúttal párhuzamosan futó erdei úton értünk be Kányádra, ahonnan megint mezei útra tértünk és átmentünk Székelyderzsbe.

Utca Székelymuzsnán

Székelyderzsről mindenképpen érdemes elolvasni a vonatkozó wikipedia bejegyzést is, elsősorban az ott található vártemplom miatt, amely a világörökség része. Székelymuzsna volt az utolsó falu, amelyet meglátogattunk, innen pedig egy nehezen autózható, több, mint fél évszázada elhanyagolt, de valamikor lekövezett erdei úton értünk haza Agyagfalvára. Ez az út nagyon szép erdős-dombos vidéken vezet keresztül, ajánlom mindenkinek. A túra Sajnos indulás után derült ki, hogy bár a fotógépet magammal vittem, az akku otthon maradt a töltőben, a CF kártya pedig az olvasóban... A telefonommal készítettem néhány fotót , a dokumentáció kedvéért.

Leütés szám: 2001
Kulcsszavak: boti, derzs, muzsna, vitara.

Füley István 2007-2022
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen