Útfélen, úton

Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.

www.fuley.ro

Havas hétvége Péteréknél
2010 Február 15, Hétfõ

Mint már az előző két bejegyzésben is utaltam rá, az elmúlt hétvégét a Péterék házánál töltöttük. Az egy évvel ezelőtti kirándulást ismételtük meg, szintén négyen voltunk (Boti, János, Péter és én), két autóval: egy bérelt 2002-es Mitsubishi L200-al és a Ferozámmal. Összességében a hétvége jól telt, az időjárás jó volt (majdnem végig havazott), sajnos két kisebb baleset beárnyékolta (vagy fűszerezte?) a hangulatot.

Csütörtök éjjel találkoztunk Bánffyhunyad mellett, Botiék végül éjfélkor érkeztek meg, és kb. éjjel kettőre értünk fel a házhoz.
Péntek reggel havazásra ébredtünk, és "természetesen" az első tervünk az volt, hogy menjünk át a pádisi fennsíkra. Ezúttal sokkal tovább jutottunk, mint tavaly, végül pár száz méterre a menedékháztól akadtunk el, de ott annyira, hogy a Feroza helyzete teljesen kilátástalannak tűnt (behavazott, hófúvásos mező, az autó beásta magát annyira, hogy gyakorlatilag teljesen felfeküdt a fél méteres hóra). Nemsokkal ezelőtt volt az első baleset.

Az egyre nagyobb hóban elakadt az L200, én hátrafelé kihúztam a Ferozával, majd Péter nem vette észre, hogy én rögtön utána megálltam (mert jégre került az autó), és belém tolatott a Mitsuval. Szerencsére nemrég feltettem a gallytörőt, így csak az sérült meg az L200 vonóhorgától, a Mitsunak pedig kicsit behajlott a plató ajtaja. Az imént említett reménytelen helyzetben a sors a segítségünkre sietett egy hókotró képében, ami Pádisról indult egy traktort kimenteni, és így szembejött velünk. A Ferozát 1 perc alatt lehúzta a hóról, mi ketten Jánossal átmentünk Pádisra egy fotó erejére, Botiék nem tudtak jönni, mert nem volt helyük megkerülni a hókotrót. Pádis után visszafele Boti valahol jobb hátsó defektet kapott, amit sajnos nem vett észre, így a házhoz visszaérve megállapítottuk, hogy az a kerék már sajnos menthetetlen. Tettünk egy próbát, és este a Daihatsuval levittük Hunyadra, de ott a gumis ugyanezt mondta, és sajnos nem tudott adni másik gumit helyette. Pótkerék szerencsére volt a Mitsubishin.
A szombat azzal kezdődött, hogy Boti és János elindultak a Mitsuval Kolozsvárra, hogy ott próbáljanak meg másik gumit szerezni, mert Budapest pótkerék nélkül messze van. Szombat reggel azonban olyan erős havazás volt, hogy Hunyadról Kolozsvár és Várad fele is lezárták az utat, így a Mitsu végérvényesen pótkerék nélkül maradt. A szombati túránkon csak olyan utakon mentünk, amelyek könnyen autózhatóak voltak, kímélvén a gumikat (is), nem is történt semmi említésre méltó, leszámítva azt, hogy este raktunk egy nagy tüzet azokból a fahordalékokból, amit a decemberi (?) árvíz hagyott a Péterék telkén. A "nagy" jelző inkább a füstre igaz, mert a tüzünknek sok lángja nem volt.
Vasárnap délelőtt összepakoltunk, és úgy döntöttünk, hogy azon az útvonalon indulunk haza, amin a tavaly télen is, tehát Torda irányába a hegyeken keresztül. Sajnos a tervünk már fél óra után dugába dőlt, ugyanis az első nagyobb kaptatón 70-80 centis hóátfúvás volt, és nem tudtunk átmenni. Mikor visszafordultunk, akkor történt a hétvége második balesete. Én mentem elől, és egy kereszteződés előtt félre akartam húzni, hogy előreengedjem a Mitsut. Mivel az egész terep teljesen sima, hóval borított volt, nem vettem észre, hogy az a hely, ahova lehúzódtam, tulajdonképpen egy 1 méter mély árok... Kb. fél óra alatt sikerült kirángassuk az autót. Látható sérülés nem lett rajta, azonban ha teljesen betörtem a kormányt, a bal első kerekem beért a sárvédőbe, így valószínű, hogy a futómű kicsit sérült, majd megnézetem. Mondtam Botiéknak, hogy tulajdonképpen azért estem be az árokba, mert egész hétvégén én húztam ki őket mindenhonnan, legyen már egyszer fordítva is :) A baleset után már gond nélkül lejöttünk Hunyadra, ahol visszatettük a Ferozára az országúti kerekeket (ezek nem érnek be), és utána mindenki indult haza.

Leszámítva az apróbb kellemetlenségeket, nagyszerű hétvége volt, nem emlékszem, hogy valaha egyszerre ennyi havat láttam volna.

Leütés szám: 5662
Kulcsszavak: boti, feroza, jános, pádis, péter.

Kommentek


Botika, 16 Feb 2010 16:31:02
Miért kellett engem abba a patakba belekényszeríteni?
Füles, 16 Feb 2010 21:04:43
Én úgy láttam, Botika, hogy a patak kényszerített téged... Ha lett volna házkulcsom, otthagytalak volna, mint Szentpál az oláhokat, és akkor most hol lennél?
Kisvári János, 16 Feb 2010 22:54:26
szerintem egyáltalán nem volt meleg a házban. Engem figyelmeztettek előre! A patakról meg szerintem jobb nem beszélni:(, akárcsak a hunyadi gumisokról!
Füles, 17 Feb 2010 08:29:19
János, téged szerintem a faépítésű ház zavart meg, emiatt arra gondolhattál, hogy egy szaunában vagyunk, ezért égetted el azt a néhány köbméter fát :)
A patakra pedig még visszatérek egy rövid videó formájában, hamarosan.
Füles, 17 Feb 2010 13:52:12
Füles, 17 Feb 2010 16:04:53
Feltettem még néhány fotót ide.
Ateszko, 17 Feb 2010 16:39:41 Az új felület sokkal szebb, gratula! Ami a Pádisi kirándulásról nekem elsőre átjött, hogy sehová sem tudtatok eljutni, ahová szerettetek volna, viszont sikerült mindkét autót odavágni egy kicsit. :) Persze így is nagy élmény lehetett! Egyszer talán én is csatlakozom.
Füles, 17 Feb 2010 21:23:37
Örvendek, hogy tetszik az új oldal, nem kevés meló van benne. Sajnos a téli autózás a hegyekben elég korlátozott sportág. Ha valahol 70 centi hó van, ott a legjobb autó sem megy át. Hóekét pedig egyenlőre nem szeretnék venni...
János, 18 Feb 2010 09:59:17
hát lehet, hogy a faház tévesztett meg:)! A videót elnézve csoda, hogy csak 1 db gumi ment tönkre!!! De minden nagyon jó volt, jövőre viszünk vmi rendes autót, jó gumikkal!
Füles, 18 Feb 2010 10:08;50
János: visszagondolva a történtekre, egy esetben sem az autó volt a hibás, hanem a user ... Ok, a Mitsun lehetett volna egy kicsit jobb gumi, de egyébként mindkét autó többet tud, mint amennyire mi ki tudtuk használni.
Botika, 19 Feb 2010 13:33:40
Istvánka kérlek valahova jegyezd be, hogy a túlsó parton kő gyanús tárgy volt a keréknyomok között, mert így eléggé nem egyértelmű a videón nyújtott alakításom!!!
Füles, 19 Feb 2010 16:13:23
Pontosítás: A túlsó parton fagyott homok volt, amit mind a pilóta mind a másodpilóta kőnek nézett. Ezt a fagyott homokdarabot próbálta a pilóta 10 percen keresztül megkerülni, és úgy kijutni a túlsó partra. Persze egy korábbi pályabejárás során ezt fel lehetett volna írni az itinerbe, vagy akár a helyszínen is el lehetett volna végezni egy anyagvizsgálatot.
Füles, 26 Feb 2010 13:26:07
Pontosítás 2:
Peter, 27 Feb 2010 15:23:44
Janos- barki barmit mondhat, ennel tokeletesebben nem lehetett volna futeni, elfelejtetted velunk,hogy a hegyekbe vagyunk telen, inkabb Bamakora hasonlitott nyaron.Ne feledd, tartozol egy hangjatekkal. Fules- te is tudod, hogy a patakon at kellett menni.A pontositashoz meg csatolnam,hogy a masik autoban tartozkodo ket szemely is sziklanak latta az ut kozepen elhelyezkedo fagyott homokot. Elnezest kerek,hogy lezuztam az autodat, de belathatod, soha nem lett volna ilyen szep csillogo gallytorod. Botika- az auto teljesen jo volt ,a celnak megfelelt. Legkozelebb tudjuk ha keresztbe autozunk kb. 10 km-t megnezzuk van e defektunk.:)Bocsi,hogy a te autodat is leamortizaltam. Minden jo volt: a palinka, az agyagfalvi roze,a josta, csak egy valami hianyzott: a bab.
Füles, 01 Mar 2010 09:55:39
Petike, az én autóm miatt ne bánkódj, mert ahogy te is írtad, most jobb állapotban van, mint mielőtt elvittem volna Pádisra. Éppen tegnap mondtam Botinak, hogy mostmár lassan leállok a javítgatásával, mert lassan egy szobor lesz az autóból, amit állandóan fényezek, de sosem használok. Ezt a gondolatot részletesebben kifejtette tegnap kedvenc autós újságírom itt. A kérdés: mikor megyünk valahova autózni? Agyagfalvi bort hozok, már csak josta kell, meg bab.
Vanyek, 07 Apr 2010 04:00:52
Na én ezt csak most olvasom. Jó a weboldal, és biztos, hogy jó lehetett a túra. Gondolom ugyanott voltatok, ahol anno szilvesztereztünk ...
Füles, 07 Apr 2010 18:40:53
Te Vanyek. Szerintem mi Bogán voltunk Szilveszterezni, ami a hegy túloldalán van (a nyugati oldalon). De lehet, hogy tévedek. Itt van egy oldal a Boga völgyéről, van térkép is.
vanyek, 12 Apr 2010 20:50:01
Hm ... képet nem látok, de lehet, hogy ott voltunk ... A többiek lehet, hogy többet tudnak erről ..

Füley István 2007-2018
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen