Útfélen, úton

Autózásaink 4 hajtott keréken, de nem csak.

www.fuley.ro

8
2012 Szeptember 9, Vasárnap

A terv eredetileg az volt, hogy Tamással kimegyünk Vágásba, a nemrég indított akváriumba szerettem volna tölgyfaleveleket gyűjteni dekorációként. A helyszínre érve azonban meg kellett állapítsam, hogy túl korán jöttünk, nekem ugyanis lehulló, megsárgult levelekre lenne szükségem, a fák azonban még szépen zöldelltek. Úgy döntöttem, ha már elindultunk, egy kicsit autózzunk még. Sükő irányába haladtunk tovább (már mezei úton), majd eltértünk a kilátó fele. A kilátótól Dobó irányába ereszkedtünk le, azon az úton, mint Andrisékkal májusban.
A célpont mostmár a nemrég elkészült agyagfalvi kilátó volt, amelyet a Székelymagyarost északról határoló Leső-hegy tetejére épített a két falu. A kilátót már Dobó fele ereszkedve jól lehetett látni, és Vágást elhagyva megtaláltam az utat, ami oda vezet fel. (Eduaárdnak: itt kell letérni.) Fenttről a kilátás szép, déli irányba a Nagy-Küküllő völgye, északra pedig Dobó, Vágás és a Réz-hegy látható.
A kilátótól Magyaros-Agyagfalva fele egy meredek úton lehet leereszkedni, aki gyalog (vagy biciklivel) érkezne, az készüljön fel, hogy a közelben elterülő esztenát 7-8 elég mogorva természetű juhászkutya őrzi.
És hogy miért a címben szereplő nyolcas? Ezért :)

A túra fényképalbuma

Leütés szám: 1894
Kulcsszavak: agyagfalva, feroza, székelymagyaros, sükő, tamás, vágás.

Füley István 2007-2022
Unique visitors since June, 2007:

wordpress visitor counter

Created by Chronicle using a theme based on SoftGreen